Ander Balázs: Kirúgás és megfélemlítés a rubelkormány válasza a tanárok példás kiállására

Ander Balázs: Kirúgás és megfélemlítés a rubelkormány válasza a tanárok példás kiállására

"Ketyeg a bomba az oktatás területén is, és Önök a kormánypárti padsorokban nem sokat tettek azért, hogy hatástalanítsák és el tudjuk kerülni a katasztrófát. De ketyeg a nyugdíjbomba is, hiszen ma-holnap háromszor annyian mennek nyugdíjba a pedagógusok közül, mint ahányan elkezdik ezt a csodálatos hivatást. Ketyeg a szociális bomba is, hiszen ha megnézzük azt, hogy egy pályakezdő tanár fizetése Budapesten egy átlagos albérletet sem tud fedezni, rezsi nélkül, akkor máris látható, mi is a valódi oka a rettenetes mértékű pályaelhagyásnak"

- fogalmazott napirend előtti felszólalásában Ander Balázs a Jobbik oktatási szakpolitikusa hétfőn a Parlamentben. Elmondta, felelős konzervatív jobboldali pártként azt képviselik, amit Széchenyi vallott, miszerint „Egy nemzet ereje a kiművelt emberfők sokaságában rejlik”.  Úgy tűnik, a Fidesz nem ismeri fel ezt az igazságot, tette hozzá.

Az ellenzéki párt országgyűlési képviselője felidézte Szent-Györgyi Albert szavait is, aki egyszer azt mondta: "Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája."

Ander szerint a "ma iskolája" elöregedett, a tanárok fele 50 év feletti, és a pályakezdőnek tekinthető, 30 év alatti kollégák aránya immáron a 6 százalékot sem éri el.

Ennek oka a Fidesz elmúlt 12 éves kormányzása - fejtette ki.

Kiemelte, a magyar tanártársadalom másik nagy problémája, hogy elszegényedett, hiszen az OECD-tagállamok között sereghajtók vagyunk. 

"Nem arról álmodoznak a kollégák, hogy elérjék a lettországi szintet, ami a diplomás átlagbérek 140 százalékát jelenti a tanárok esetében, de talán még a német vagy lengyel 100 százalékos példa is egyfajta álom számukra. Megelégednének azzal, hogyha végre azt a bizonyos vetítési alapot nem a 2014-es, 101 500 forintos minimálbérhez kötnék, hanem a mindenkori minimálbérhez"

- mutatott rá.

A ma iskolája ezenkívül félelemben tartott, sorolta tovább a jelzőket a politikus, hozzátéve, hogy jól látható, mi történt a Kölcsey Ferenc Gimnázium azon tanáraival, akik ki merték nyitni a szájukat.

Ander Balázs szerint azok a pedagógusok, akik nem hagyják magukat, és kiállnak, nemcsak magukért teszik, hanem a diákokért, a nemzetstratégiailag fontos jelentőségű területért és a magyar jövőért is. 

Kifejtette,

a példás kiállás után a Pintér Sándor vezette Belügyminisztérium képében lesújtott a vasököl, és az egypárti túlhatalmat építő, tulajdonképpen Közép-Ázsiába illő, féldiktatúrának megfelelő választ adtak azzal, hogy kirúgták ezeket a tanárokat.

"Mi lesz a következő tanároknak szánt köszöntőben, a P. Mobil ismert dalát, A pofádat befogod című dalt küldik el nekik?" - tette fel a kérdést a Jobbik országgyűlési képviselője. Úgy véli, az egész eljárás méltatlan volt, ahogyan a tiltakozni merő oktatókat kirúgták

"És mondhatják, hogy törvénytelen volt a sztrájk, de éppen Önök herélték ki a sztrájktörvényt"

- fogalmazott. Ez volt a rubelkormány válasza azokra a feszítő kérdésekre, azokra a valóban a nemzet jövőjét befolyásoló problémákra, amelyekre ezek a tanárok hívták fel a figyelmet.

Elmondta, az elbocsájtott oktatók között volt egy kémiatanár is, amelyből összesen körülbelül húszan kezdik el a képzést évente Magyarországon. "Ez az Önök válasza a tanárhiányra is" - tette hozzá.

A Jobbik oktatási szakpolitikusa zárárul kiemelte, tanár nélkül nincs oktatás, oktatás nélkül pedig nincsen jövő. Éppen ezért szerintük egy új Klebersbergi-modellre lenne szükség.