Vadsztrájkba kezdtek a kukások, béremelést sürgetnek, szerdán is folytatják a munkabeszüntetést

Vadsztrájkba kezdtek a kukások, béremelést sürgetnek, szerdán is folytatják a munkabeszüntetést

A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. keretein belül önállóan működő FKF Hulladékgazdálkodási Divízióban kedd reggel előzetes bejelentés nélküli munkabeszüntetés kezdődött - tájékoztatta az FKF sajtószervezete az MTI-t.

A köznyelvben csak "vadsztrájknak" nevezett munkabeszüntetés a közlemény szerint a társaság néhány száz munkavállalóját érinti, akik az Ecseri úti telephelyen nem vették fel a munkát.

"A munkavállalók elmondták, hogy az első rezsiszámláik kézhez vétele során szembesültek azzal, hogy a főváros által adott béremelést az infláció és a rezsinövekedés felemésztette"

- fogalmaztak.

Felidézték, hogy a Fővárosi Önkormányzat és az érintett két reprezentatív szakszervezet 2021 júniusában bérpolitikai megállapodást kötött, amely az összes fővárosi önkormányzati érdekkörbe tartozó munkavállalóra vonatkozik.

A megállapodás alapján az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió munkatársai is 15 százalékos átlagos béremelésben részesültek január 1-jétől - írták.

"A Budapesti Közművek ismeri és megérti a munkavállalók súlyos gondjait, mindennapi nehézségeit a jelenlegi magyarországi magas inflációs és megélhetési válságban. Ezzel együtt a jogellenes vadsztrájkot a munkáltató nem tartja megfelelő és célravezető eszköznek" - hangsúlyozták.

A Budapesti Közművek (BKM) felkérte az érintett munkavállalókat, hogy a munkát haladéktalanul vegyék fel - áll a közleményben.

A BKM vezetése készen áll arra, hogy jogszerű keretek között közösen keressenek reális megoldást a kialakult helyzetre, ehhez viszont elengedhetetlen, hogy a munkavállalók jelöljék ki maguk közül a tárgyalódelegáció tagjait. Amennyiben ez nem történik meg, a budapestiek rövid időn belül meg fogják szenvedni a hulladékszállítás leállását - jelezték.

Közölték azt is, hogy a fővárosiak által befizetett hulladékgazdálkodási díjak nem jutnak el maradéktalanul a társasághoz. A Budapesti Közművek többször jelezte a munkavállalók felé, hogy az állami NHKV Zrt. (kukaholding) az elmúlt három évben a korábbi évekhez képest mintegy 3-5 milliárd forinttal kevesebb forrást juttatott az FKF finanszírozására - olvasható a közleményben.

Frissítés

Egyszeri 150 ezer forint juttatást ajánlott fel a menedzsment az FKF Ecseri úti telephelyén vad sztrájkba kezdett hulladékszállítóknak, de ezt több száz fős sztrájkoló tömeg nem fogadta el. A kukások délután bejelentették, hogy szerdán tovább folytatják a munkabeszüntetést. 

Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes sajtótájékoztatóján elmondta: annak ellenére, hogy a szervezők nem tartják sztrájknak az eseményeket, a főváros annak minősítette.

Közölte,

ha a tárgyalások eredménytelenül zárulnak, vagy tovább tart a sztrájk, akkor a katasztrófavédelemhez kell majd forduljanak, hogy ők vegyék át a hulladékszállítást.