10 lépés, ahogy kicsinálják az idős magyarokat

Az Orosházi Rendőrkapitányság rablás bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást egy 2015. május 16-án, 1 óra 40 perckor érkezett bejelentés alapján. A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a következő történt:
  1. Egy 72 éves egyedül élő bácsi lefeküdt este aludni.
  2. De az otthonába az éjszaka közepén betört egy férfi.
  3. Amikor bejutott, rögtön bántalmazta is a tulajdonost.
  4. Aztán elvette a mobiltelefonját és a pénzét.
  5. Mivel kevesellte a pénzt, ezért kiment a konyhába egy késért.
  6. A késsel még több pénzt követelt, de tényleg nem volt több, így nem kapott.
  7. Szerencsére nem ölte meg a bácsit, hanem lelépett a pénzzel és a mobillal.
  8. A bácsi 8 napon belül gyógyuló fizikai sérüléseket szenvedett, a lelki része persze másik dolog.
  9. Az Orosházi Rendőrkapitányság rendőrei keresik a bűncselekmény elkövetőjét.
  10. A bácsi biztos nyugodtan alszik majd a jövőben. Vagy nem.
Az öregezés ellen eddig csupán egyetlen értelmes ötlet született, de abból sem lett semmi. Ez egy jobbikos javaslat volt, és azt mondta, hogy minden magyar nyugdíjas alanyi jogon kapjon egy kis jelzőkészüléket, amin két gomb van: az egyik egészségügyi gond esetén a mentőket, a másik támadásnál a rendőröket riasztja. Ez sok egyedülálló, védtelen idős embernek jelenthetne segítséget, de a javaslat csak javaslat maradt, az öregezés meg öregezés.
Update: 12 órán belül elfogták az elkövetőt
 
A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság úgy tájékoztatott, hogy a bejelentéstől számított 12 óra alatt azonosították és elfogták a rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható E. Istvánt.
 
Eszerint nem teljesen úgy történt a rablás, ahogy elsőre kinézett: Valójában a 30 éves Csongrád megyei illetőségű férfi 2015. május 15-én, az esti órákban egy vendéglátóhelyen találkozott a sértettel, ahonnan együtt távoztak. Az idős férfi házában beszélgetni kezdtek, eközben a gyanúsított kölcsönkérte vendéglátója mobiltelefonját. Ezt követően bántalmazta őt, elvette tőle a készüléket és a pénzét, majd a konyhában magához vett késsel a kezében még több pénzt követelt tőle. Az Orosházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya E. Istvánt bűnügyi őrizetbe vette.