11 halottnál jár a riói olimpia

Robson Leite elkeserítőnek nevezte ezt az adatot, hangsúlyozva, hogy "egy egész futballcsapatra való" munkást veszítettek el egyetlen városban. Összehasonlításként felidézte, hogy a 2014-es brazíliai labdarúgó világbajnokságot előkészítő építkezéseken országszerte összesen nyolc ember halt meg. A 2012-es londoni játékok építkezésein pedig egyetlen halálos áldozatot sem jegyeztek fel.

A főellenőr 2013 óta eltelt időszakra vonatkozó adatai szerint az olimpiai építkezések közül a riói metró bővítésén történt a legtöbb baleset, egyedül itt három munkás vesztette életét. Két ember pedig a versenyek többségének helyet adó Olimpia Park építkezésein lelte halálát.

Robson Leite szavai szerint a 11 baleset egyike sem tekinthető teljesen véletlennek, mindegyik tragédia mögött a bűnös gondatlanság vagy a műszaki biztonsági előírások be nem tartása húzódik meg.

Nem zárta ki, hogy a balesetek a munkálatok rossz tervezésével és a sietséggel függenek össze, miután több olimpiai objektum építése is késésében van. A szövetségi állam építési felügyelete emiatt attól tart - mondta -, hogy az olimpia megnyitásáig még további áldozatokkal kell számolni.

A 31. nyári olimpiai játékokat augusztus 5. és 21. között tartják Rio de Janeiróban. Ez lesz az első olimpia Dél-Amerikában. A paralimpia versenyei néhány héttel később, szeptember 7. és 18. között zajlanak majd.