Az év eleje óta 23 halálos áldozatot követelő baleset történt a közutakon - idéziaz Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közleményét az Index.
A hatóságok tájékoztatása az elmúlt év azonos időszakához képest kilenccel több haláleset történt eddig, ez 60 százalékos növekedés.
Kifejtették, hogy heten gyalogosként, ketten kerékpárosként, a többi ember járműben utazva, vezetőként vagy utasként vesztette életét; két gyermek is van az áldozatok között.
A rendőrség a közleményben a téli közlekedés veszélyeire is figyelmeztet, megjegyezve, hogy ilyenkor gyakori a jegesedés, különösen a hidakon, felüljárókon és árnyékos útszakaszokon, ami nehezíti a kormányzást és növeli a fékutat. A köd, a pára és a hosszú, sötét nappalok miatt rosszak a látási viszonyok, ami a látótávolság és a tájékozódási képesség csökkenésével jár, ráadásul a gyalogosok is legtöbbször sötét ruhában, fényvisszaverő eszköz használata nélkül közlekednek – írták.
A szerdai hóesés miatt a Magyar Közút Zrt. és a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. is közleményt adott ki, arra figyelmeztetve az autósokat, hogy csak téli gumival felszerelt járművel induljanak el. Jelezték azt is, hogy a mellékutak, illetve a kisebb forgalmú utak csak a főutak, valamint a közösségi közlekedési útvonalak után kerülnek sorra a hóeltakarításban, síkosságmentesítésben.
A Jobbik szigorítana, a Fidesz a piás és drogos sofőrök mellé állt
A legnagyobb vihart a január 9-én Tatabányánál történt halálos baleset váltotta ki (képünkön).
A karambolt okozó Mercedes sofőrje egy 29 éves férfi volt, aki a hírek szerint kábítószer hatása alatt vezetett. A balesetben vétlen Fordban utazó három elhunyt zsámbéki, az ottani tánccsoport tagja volt.
Ander Balázs, a Jobbik alelnöke Facebook posztjában azt írja:
"A három ártatlan áldozat haláláért meg majd kap valami nevetséges büntetést".
A párt országgyűlési képviselője emlékeztet arra a jobbikos törvényjavaslatra, amelynek értelmében
a kábítószer vagy alkohol hatása alatt elkövetett halálos baleset okozója a szándékos emberölés büntetési tételével szembesült volna.
Ám a kormánypárti képviselők úgy döntöttek nem szigorítanak a részegen vagy bedrogozva elkövetett, halálos közúti balesetek okozóival szemben.