200 milliárdot költ a kormány felzárkóztatásra

Az idén meghirdeti az emberierőforrás-fejlesztésre szánt uniós támogatások 90 százalékát a tárca.

A lap keddi számában olvasható cikk szerint a március végéig megjelenő kiírások keretében mintegy 200 milliárd forintra lehet majd pályázatot benyújtani a felzárkózást segítő, esélyegyenlőséget támogató, foglalkoztathatóságot javító, iskolafejlesztési és egészségügyi projektekre.

Emlékeztetnek arra, hogy 2014-ben két pályázat már megjelent, ezeket tavaly elbírálták, és már a szerződéskötések is zajlanak. Tavaly hét újabb felhívás jelent meg az EFOP keretein belül összesen 42,9 milliárd forint keretösszeggel, az idén pedig közel száz konstrukció megjelentetését tervezi a tárca.

Az első negyedévre 26 pályázati kiírást tervezett az Emmi: térségi iskolahálózatok kialakítására például a tervek szerint 60 milliárd forintot különítenének el, a végzettség nélküli iskolaelhagyás megelőzésére 4 milliárdot, a szociális humánerőforrás fejlesztésére 12 milliárdot, a gyermek sürgősségi és baleseti ellátás fejlesztésére 10 milliárdot, felsőoktatási intézmények szakosodására 20 milliárdot, az ápolótanulók ösztöndíjprogramjára pedig 4,4 milliárd forintot szánnak - említi meg a lap.