Ömleni fog a füst a 3-as metróból

Műemlékek mellől fog áradni a füst az északi vonal mentén.

A BKV Zrt. keddi közleményében azt írta, hogy az M3-as metróvonal felújítás alatt álló északi szakaszán 2019. január közepétől február végéig a hő- és füstelvezető rendszer tesztelését végzi.

A mintegy másfél hónapig tartó tesztsorozat hét helyen zajlik, és helyszínenként várhatóan négy-öt napig tart.

A metró szellőző kivezetésein – általában metróállomások körüli műtárgyaknál - füst kiáramlására lehet számítani, naponta akár több alkalommal is.

A füstpróbák hétköznap 16-22 óra között, hétvégén pedig egész nap (reggel 8-tól este 10 óráig) zajlanak majd. A füstpróbák további helyszíneiről és időpontjáról folyamatosan tájékoztatást ad majd a BKV.

Azt is elárulták, hogy az első füstpróba helyszíne a Forgách utca metróállomás lesz, így a Gyöngyösi utca és Árpád híd állomások közötti szakaszon tapasztalhatnak füstkiáramlást az emberek január 11-15. között.

(Fotó: Gyöngyösi utcai megálló/m3felujitas.hu)