A parlamentben hosszú évek óta újra, meg újra a kormány fejére olvassuk mulasztásaikat, hibáikat és történelmi léptékű bűneiket. Ezek közé tartozik az 1956-os szabadságharc egyik legfőbb célkitűzésének lassú, de egyre jobban kibontakozó feladása, amely az utca ajkán úgy fogalmazódott meg:
„Ruszkik haza!”
Szembesítéseinkre válaszul sokféle reakciót szoktunk kapni: hátrafelé mutogatást, visszatámadást, rágalmazást, bagatellizálást, elkenést, olykor a tények arcátlan tagadását is. Nyílt, őszinte beismerést azonban nagyon ritkán. Néhány nappal ezelőtt mégis ez történt. Méghozzá éppen ’56 megtagadása kapcsán.
Azért kértem szót az Országgyűlésben, hogy a végletekig megosztott nemzet egységének helyreállítását célzó kezdeményezésinkről beszéljek: a közpénzből folytatott pártpropaganda betiltásáról, a választási rendszer ordító igazságtalanságainak orvoslásáról és a kétkamarás parlament bevezetéséről.
Megemlítettem azt is, hogy
a Jobbik egy ’56-os szabadságharcost, Murányi Leventét indítja a váci választókerületben
– ott, ahol a forradalom utáni megtorlás idején börtönben raboskodott. Azért döntöttünk így, mert számunka fontos, hogy a következő parlamentben is éljen tovább 1956 harcos szelleme – fogalmaztam.
Amikor Zsigmond Barna Pál államtitkár szólásra emelkedett, sokféle válaszra gondoltam, de amit hallottunk tőle, arra rémálmomban sem.
A fideszes politikus ugyanis kerek-perec kijelentette, hogy azt a harcos szellemet, amiről én beszéltem, „száműzné” az Országház falai közül, mert „nagyon közel áll a háborúhoz”.
Helyette az olcsó kormánypropaganda szótárából kölcsönzött – és épp az ötvenes évekből ismerősen csengő – „harcos kiállást a békéért” szorgalmazta.
Sokan, sokféleképpen értelmezték már a kormány „békepárti” politikáját. Ezeknek a vitáknak most maga a Fidesz tett pontot a végére. Egy államtitkár vállalt nyíltan közösséget a kommunista „békeharccal”, amikor szembe állította azt ’56 szellemiségével.
Elhisszük, hogy az oroszokkal ápolt szervilis, és hazánkat egyre inkább kiszolgáltatottá tevő „barátság” zavartalanabbul virágozhatna, ha az Országházból eltűnne a szabadságharc szelleme. Ám amíg a Jobbik ott lesz, ez nem történhet meg.
(A szerző a Jobbik elnökhelyettese, országgyűlési képviselője.)