A magyar parlament elé került az a törvényjavaslat, amelynek értelmében őshonos népcsoportként ismernék el hazánkban a szkítákat, hasonlóan, mint többek közt a németeket, a románokat vagy a szlovákokat. A parlament egyhangúlag elutasította a civil kezdeményezés nyomán megszületett törvényjavaslatot. Egyedüliként Bencze János, a Jobbik-Konzervatívok képviselője támogatta, akit döntése okáról kérdeztünk.
A Hülyejárások Minisztériumát is támogattam volna és a Fekete Lovaggal is kiegyeztem volna döntetlenben
– indít két híres Monty Python-jelenettel nyilatkozata elején az ellenzéki politikus.
Abban az országban ahol járvány idején fürkészeket küld a miniszterelnök a világba vakcinákat beszerezni, ahol Mészáros Lőrinc elmondja, hogy az üzleti életben fontosak a barátok, majd közli, hogy "legyetek bátorak", ahol Orbán Viktor legutóbbi kijelentése után biztosak lehetünk benne, hogy "nindzsakormány" vezeti országunkat ott a szkíták is elférnek, mint őshonos népcsoport – teszi hozzá Bencze János.
A Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője hozzáteszi, ennél sokkal nagyobb tragédia, hogy hazánkban a kormánypártok az egészségügy, az oktatás és többek között a magyar bérek, valamint az elvándorlás ügyét sem tartják feszítőnek és fontosnak.
Megéldemelnék, hogy a padlóla lökjék őket. De dulván!
– zárja le Bencze János nyilatkozatát egy híres, szintén Monthy Pyton-alkotást, a Brian életét idézve.
(Címlapkép: Béli Balázs/Alfahír)