A tömeges csalások miatt megismétlik a tiszaburai választást

A tömeges csalások miatt megismétlik a tiszaburai választást

Volt, akinek egy jelölt kifizette a család hitelét, hogy cserébe rá szavazzanak.

A Területi Választási Bizottság (TVB) – felülbírálva a Helyi Választási Bizottság döntését – a második helyezett fellebbezésére megsemmisítette az október 5-i választás eredményét – írja a Szabad Európa. A döntést azt követően hozták meg, hogy Fekete Zsigmond, a Cikösz – Cigány Közösségek Szövetsége polgármesterjelöltjének az ügyvédje videó- és hangfelvételek csatolásával bizonyította, szavazatvásárlás és befolyásolás történt a voksolás során. A cikk szerint

volt, akinek a végrehajtó vitte volna a házát, de az egyik jelölt inkább kifizette, csak azért, hogy a család voksait behúzza.

A jelöltek intézői sok esetben pedig

elkezdték felvásárolni a tiszaburaiak személyi és lakcímkártyáit is néhány ezer forintért, amit a szavazás napjáig maguknál tartottak.

Az időközi önkormányzati választáson a polgármesteri székért 3 jelölt, a hat képviselői posztért azonban 70 jelölt indult. Közülük 13-an nulla (!), 48-an pedig tíznél kevesebb szavazatot kaptak az 1523 szavazatból.

A Szabad Európa cikke szerint ők „kamujelöltek” voltak, akiket a valódi jelöltek indítottak, így a kamujelöltek szavazókörbe delegált emberei is nekik dolgoztak.

Az új választásra november 2-án kerül sor.