A brókertörvény rejtegetné a csalókat?

A Jobbik továbbra is követeli, hogy vizsgálják ki, kik voltak azok akik előre tudták, hogy ki fog robbanni a brókerbotrány, és így időben ki tudták venni pénzüket.

A nemzeti párt frakcióvezető-helyettese, Volner János keddi sajtótájékoztatóján közölte: a pénzintézeteket szabályozó, holnap szavazásra kerülő "brókertörvényt" csak abban az esetben tudják támogatni, ha a háttérinformációkkal rendelkező személyek kapcsán is vizsgálat indul. A Jobbik azt akarja kideríteni, hogy voltak-e politikusok ezek között, vagy olyan személyek akik rokoni, netán üzleti kapcsolatban állnak velük, erre irányuló javaslataikat azonban elkaszálták.

Teljes kártalanítást akarnak

Volner János kitért arra is, hogy álláspontjuk szerint helytelen, hogy csak a Quaestornál kártalanítanák biztosan az embereket, holott más pénzintézeteknél is súlyos visszaélések történtek. A parlamenti képviselő szerint a kivételezés "több mint gyanús".
 
A jobbikos politikus, aki az Országgyűlés Vállalkozásfejlesztési Bizottságának is elnöke, bírálta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) esetében még mindig nem állt fel egy felügyelőbizottság, pedig abban már egy éve ellenzéki konszenzus van, de - fogalmazott Volner János - a kormányoldal egy "ellenőrizhetetlen szervezetet" akar működtetni.

Törvényi erővel

A Jobbik nem kíván ahhoz asszisztálni, hogy tovább titkolják, mely politikusok vettek ki az utolsó pillanatban pénzt a Quaestorból, nem kívánunk ahhoz asszisztálni, hogy törvényi erővel dugják el a felelősöket a közvélemény elől - fogalmazott a képviselő.