A CETA és az újabb nagy átverés

Orbán Viktor a magyar kormány nevében aláírta az Európai Unió és Kanada közötti Átfogó Gazdasági és Kereskedelmi Megállapodás (CETA) azonnali

„ideiglenes hatálybalépését, azzal a fenntartással, hogy a nemzeti hatáskörbe tartozó kérdések végrehajtásához a magyar parlament ratifikációja szükséges.”

A kormányfő hozzátette: „a nemzeti hatásköröket akkor tudjuk majd pontosan megállapítani, ha megismerhettük a CETA szövegének teljes tartalmát” vagyis kormányunk vezetője úgy írta alá a CETA-t, hogy nem tudja, mi van abban. Orbán szavaiból az is kiderült, hogy a kormány még semmiféle érdemi elemzést sem végzett arról, milyen hatást gyakorol majd – elsősorban – mezőgazdaságunkra a dömping áron ránk zúduló kanadai gabona.

Kemény munka vár majd szakértőinkre, hogy felderítsék a nemzeti hatásköröket, tekintettel arra, hogy a CETA szövege több mint ezerhatszáz oldal.

Orbán mostani aláírása analóg a Lisszaboni Szerződés aláírásának utólagos parlamenti jóváhagyásához. Ahhoz ugyanis honatyáink (beleértve a teljes Fidesz-frakciót) úgy adták - teljes felelősségük tudatában – jóváhagyásukat, hogy csupán az angol és a francia nyelvű szerződésszövegek álltak rendelkezésükre. Ezért valamennyi akkori parlamenti képviselőnknek hivatalból ki kell adni az angol vagy a francia felsőfokú nyelvvizsgát és folyósítani kell a 15 százalékosos bérpótlékot. Mindez számos etikai, eljárási és érdemi természetű kifogás tárgyát képezi, melyek egyidejűleg azt is mutatják, hogy kormányunk újólag becsapta a polgárokat és elárulta a nemzeti érdekeket. Lehet, hogy ezek nem rosszindulatra, csupán szakmai tudatlanságra vezethetőek vissza, mert ebben az esetben valóban bonyolult – ugyanakkor egyszerű olvasással jól áttekinthető - hatásköri átfedések vannak az unió nemzetek feletti és a tagállamok nemzetállami hatáskörei között.

Vegyük először az etikai kifogásokat.

Orbán Viktor és külügyminisztere Szíjjártó Péter hónapokon keresztül hangoztatták: „a magyar kormány nem támogatja sem a CETA-t, sem az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodás megkötését, tekintettel arra, hogy azok súlyosan veszélyeztetik mind a magyar, mind az uniós gazdasági-kereskedelmi érdekeket”. Utóbb már puhult a kormányálláspont és olyan utalások történtek, hogy mégiscsak elfogadható a CETA, de „magyar polgárok véleményének előzetes megkérdezése nélkül nem lesz magyar részről aláírás”. Ezután jött a brüsszeli parancsolat: itt tessék aláírni! Az aláírással egyidejűleg most azzal nyugtatják a népet, hogy „a kormányfő a nemzeti hatáskörök vonatkozásában fenntartotta jogait”. Ez itt a kérdés: vannak-e és milyen terjedelmű nemzeti hatásköreink a CETA megállapodásban?

Az átverés lényege: mivel a CETA szabadkereskedelmi megállapodás, ezért az – a laikusok számára is magától értetődően - a két fél közötti „kereskedelempolitikai, vámpolitikai és azokkal összefüggő kérdéseket” szabályozza. Következésképpen a CETA lényegében valamennyi érdemi rendelkezése az Európai Unió nemzetek feletti hatáskörébe és nem tagállami hatáskörbe tartozik. Nem nehéz belátni, hogy mindezen kérdésekben a magyar országgyűlésnek nincs semmiféle utólagos érdemi kontroll, még kevésbé vétózási lehetősége sem. Ha pedig ilyen hatáskörünk nincs, akkor a most beígért utólagos jóváhagyás elhanyagolható jelentőséggel bír, az – ellentétben a kormányfő és külügyminiszterének megalapozatlan szavaival - a magyar gazdasági érdekek védelmét aligha tudja biztosítani.

Ezért írták alá a CETA-t kizárólagos joggal az EU nevében az unió felelős képviselői: Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke, Jean-Claude Juncker, a Bizottság elnöke, valamint Robert Fico, az Unió elnökségét betöltő Szlovákia miniszterelnöke. Az ő aláírásukat legalizálta és az említett valamennyi kereskedelempolitikai természetű kérdés azonnali hatálybalépésének nyitott szabad utat az uniós állam-és kormányfők, közöttük Orbán Viktor mostani brüsszeli aláírása. Orbánnak ezúttal is vétóznia kellett volna, de ahhoz szorgos lobbizással a velünk azonos veszélyeknek kitett országok vezetőit is meg kellett volna nyernie. Aki azonban Brüsszelbe handabandázni jár és nem barátokat, hanem ellenségeket szerez, annak lobbi partnerei is aligha vannak.

A tagállamok és régiók (pl. Vallónia) utólagos és várhatóan évekig elhúzódó ratifikációja a dolgok lényegén semmit sem változtat, a CETA érdemi rendelkezései már ma is véglegesnek tekintendők. Nyugtató üzenet az ezerhatszáz oldal szövegelemzésére utasított szakértőknek: bár a CETA szövege hatalmas terjedelmű, de az érdemi rendelkezések közel 100 százaléka nemzetek feletti hatáskör, ezért igen kevés dolguk lesz a nemzeti hatáskörök beazonosítása terén.

A CETA legerősebb kifogás tárgyát képező rendelkezése nemzeti szuverenitásunkat veszélyezteti. A megállapodás hatálya alá tartozó kérdések végrehajtása során keletkezett viták rendezését olyan választott bíróságok hatáskörébe utalja, mely fórumok előtt kereskedelmi társaságok, bankok stb. a CETA által jogot nyernek arra, hogy szuverén államokat perbe hívjanak, peres eljárásra kényszerítsenek és hatalmas terhekkel járó ítéletek végrehajtását szuverén államokkal szemben, kényszer végrehajtási eszközökkel a maguk javára érvényesítsék. Ez egyúttal a nemzetközi közjog évezredes kőbe vésett alaptörvényét is felrúgja. A nemzetközi közösség által egybehangzóan elfogadott imperatív szabály szerint „az államok külső ügyeikben szuverének, így anyagi természetű kihatással bíró jogvitás ügyekben kizárólagosan úgynevezett „alávetés” esetén perelhetők.”

Az „alávetéssel” kapcsolatos kérdés vizsgálata (vagyis, hogy egy adott konkrét ügyben egy szuverén állam, érdekeinek gondos vizsgálata mellett elfogadja-e azt, hogy perelhetőséget vállal) minden egyes alkalommal az állam kizárólagos hatáskörébe tartozik. Ezt a döntést az ügy valamennyi összetevőjének figyelembevételével esetről-esetre az államnak kell megvizsgálnia, mely jogról kormányok még parlamenti felhatalmazással sem mondhatnak le, hiszen ez az „állami szuverenitás lényegének elidegeníthetetlen feltételét képezi”.

A CETA magyar kormány által történt mostani aláírása ilyen, a szuverenitásunkról történt „előzetes, generális és felhatalmazás nélküli lemondást” képez a nemzetközi kereskedelemben résztvevő hatalmas multinacionális korporációk számára. Érthetően: a CETA a magyar államot kiszolgáltatja és – a gazdasági- pénzügyi erőfölényük következtében – alárendeli a nemzeti kötődés nélküli, a pénztőke profit érdekeit követő multinacionális monopóliumoknak. Mindezen súlyos kifogásokon túlmenően figyelemmel kell lenni arra is, hogy a nemzetközi választott bírák ítélkezési gyakorlatának pártatlansága a tapasztalatok szerint esetenként komolyan kifogásolható.

Dr. Mohi Csaba, PhD - a szerző Európai-jogi szakértő, korábbi nagykövet