A Fidesz és a szemfényvesztés

A debreceni Jobbik szerint ámítás a miniszterelnök azon ígérete, hogy megvívja a csatát az Európai Unióval a debreceni menekülttábor bezárásáért.

Ágoston Tibor emlékeztetett: már 2013 tavaszától számos alkalommal tájékoztatták a sajtó képviselőit egy-egy konkrét, a menekültek által elkövetett bűncselekmény kapcsán, kétszer fáklyás felvonulással egybekötött demonstrációt szerveztek, hogy felhívják a döntéshozók figyelmét a városban zajló, óriási méreteket öltött, bevándorlók okozta problémákra. A közgyűlésben is többször hallatták a hangukat azért, hogy vagy nyilvánítsák zárttá a befogadó állomást és tegyék önfenntartóvá, vagy költöztessék el Debrecenből véglegesen. 
 
A képviselő Kósa Lajos egykori, a témával kapcsolatos megnyilvánulását is idézte: az elmúlt önkormányzati ciklus során a polgármester maga mondta egy képviselő-testületi ülésen, hogy mindenben egyetért a Jobbikkal a menekülteket illetően, ám ő maga nemzetbiztonsági kockázatot is lát abban, hogy a városba áramlik rengeteg, hivatalos dokumentumok nélkül érkező, zömében afrikai menekült. Majd Orbán Viktor debreceni látogatása során hangoztatott ígéretére hívta föl a figyelmet: a miniszterelnök május 18-án így nyilatkozott „azt akarjuk, ne jöjjenek többen. Akik itt vannak, menjenek haza. Ezt a tábort nem fejleszteni kell, hanem bezárni, a benne lévőket haza kell küldeni.” 
 
Hozzátette: Orbán Viktor azt ígérte, hogy megvívja a csatát az Európai Unióval azért, hogy zárják be véglegesen a menekülttábort, most mégis éppen ennek az ellenkezőjét látjuk, hiszen, mint ahogyan arról a közelmúltban is tájékoztattuk a sajtót, bővítik a Befogadó Állomást. Majd kijelentette: hasonló szemfényvesztéssel már találkozhattunk a miniszterelnök részéről a bevándorlási politikával kapcsolatban, hiszen arról is szó volt, hogy ne létesülhessenek hasonló táborok hazánkban, ám a Belügyminisztérium önkormányzatokhoz megküldött azon levelét, amelyben új táborok létrehozásához keresnek közművesített telephelyet, máig nem vonták vissza. Végül ezzel zárta: a KSH adatai szerint idén 33.542 menedékkérő került hazánkba, akik közül csupán 0,38 százalékuk, azaz 128 ember kapta meg hivatalosan a menekültstátuszt, tehát elhanyagolhatóan kevés azon menekültek száma, akik nem üdülési és anyagi felöltődés céljából érkeznek hazánkba.
 
Herpergel Róbert azt közölte: Debrecen város önkormányzata egy kitűnő beszámolót készített a 2014. évi gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatai ellátásáról, amely tartalmazza a bevándorlók gyermekeinek iskoláztatásával kapcsolatos észrevételeket is. Majd ismertette: a Befogadó Állomáson élő óvoda- és iskolaköteles gyermekek a Csapókerti Általános Iskolában és a Pósa Utcai Óvodában részesülnek oktatásban, nevelésben, ahol az Európai Menekültügyi Alap és TÁMOP támogatással számos oktatást segítő program működik és működött. Úgy véli azonban: az ilyen programokba beleölt milliók feneketlen kútba esnek, és nulla eredménnyel zárulnak. Majd szó szerint idézett a beszámolóból: „összességében elmondható, hogy a kialakult új helyzet következtében a 2014. évben érdemi nevelési-oktatási eredmények elérése szinte lehetetlenné vált”. 
 
Mivel Debrecen elsősorban tranzittábor, az iskolába és óvodába beíratott gyerekek több mint 80 százaléka el sem kezdi a foglalkozásokat, vagy néhány alkalom után lemorzsolódik – folytatta Herpergel, majd magyarázta: ennek az oka, hogy a családok tovább indulnak nyugatra, illetve a szülők szinte egyáltalán nem mutatnak partnerséget abban, hogy a gyerekeket oktatási intézménybe küldjék. A képviselő szerint a középiskolás korúaknál ugyanakkor már komoly gondot jelent a fegyelem, illetve a drog használata és terjesztése is. 
 
Mielőtt a témában teljesen analfabéta Fidesz komoly ígéretekbe bocsátkozik, elsősorban az említett pénznyelő programokat kellene radikálisan átalakítania – húzta alá a jobbikos képviselő. Végül elmondta még: Z. Kárpát Dániel és Kulcsár Gergely országgyűlési képviselők a héten adtak be módosító indítványt az Országgyűlésben a 2016. évi költségvetéshez, amelyben azt javasolják, hogy csoportosítsanak át 50 millió forintot a menekültek éves támogatásából arra, hogy a debreceni Befogadó Állomást tegyék zárttá.