A Fidesz semmibe veszi a közlekedési ágazat dolgozóit

A nemzeti néppárt képviselője a Fidesz szemére veti, hogy a kormánypárt, a Jobbikkal ellentétben, még a tanácskozásra szóló meghívót sem fogadta el.

"Noha jól működő közlekedés nélkül nem lehetséges gazdasági fejlődés, nincs társadalmi kohézió, és a vidék számára az életet jelentő mobilitási garancia is üres ígéret marad, az oligarchabarát kormányzat továbbra sem becsüli meg az ágazat keményen dolgozó munkavállalóit, és nem hajlandó az érdemi párbeszédre."

- írja Ander.

A politikus szerint a közlekedéspolitikai szakmai kérdéseken túl a szakszervezetek joggal vártak volna választ a terület foglalkoztatottjait érintő munkaügyi kérdésekre is.

Hozzátette: százezer, az áruszállításban dolgozó ember aggódik amiatt, hogy a rohamosan fejlődő automatizálás következtében mi lesz az állásával, mint ahogyan az érintetteket az is érdekli, hogy a korkedvezmény eltörlése miatt elvett töredékidőknek miként alakul a sorsa, valamint van-e egyáltalán állami szándék a szolgáltatáskiszervezés által fenyegetett közösségi közlekedési munkavállalók megvédésére.

Ander úgy véli, hogy a munkaerőhiány miatt túldolgoztatott, és az alacsony bérek miatt maguktól is önkizsákmányoló túlmunkára kényszerülő munkavállalók helyzetének rendezése nem tűr halasztást.

"A munkásaikat megbecsülő, és éppen ezért a csupán a rövidtávú profitrátát szem előtt tartó cégekkel szemben versenyhátrányt elszenvedő, tisztességes munkaadók érdekét is szolgálná egy valós érdekképviseletet lehetővé tevő törvény megalkotása."

- áll a közleményben.

"Ezért a magyar dolgozók érdekeinek hathatósabb védelme érdekében a Jobbik politikai támogatásáról biztosítja a fideszes új Munka Törvénykönyve által lerombolt szakszervezeti jogosítványok visszaállításáért küzdő munkavállalói szervezeteket."

- fogalmaz Ander Balázs.