A franciák már Albániától is kikaptak

A 2016-os Európa-bajnokság házigazdája a legutóbbi négy találkozójából háromszor kikapott. A mostani 1-0-ás vereséget megelőzően a brazil és a belga válogatott is legyőzte Didier Deschamps együttesét, amely csak Dániát tudta felülmúlni ebben az időszakban.

Az örmények viszont nagyot mentek

A portugál válogatott 0-1-ről fordítva győzött 3-2-re Jerevánban Örményország ellen a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezősorozat hatodik fordulójában.
 
A hazai csapat Marcos Pizzelli góljával szerzett vezetést a 14. percben, Cristiano Ronaldo negyedórával később büntetőből válaszolt. A háromszoros aranylabdás tíz perccel a szünet után a vezetést is megszerezte, néhány perccel később pedig meglett a harmadik találata is. A 62. percben a portugálok megfogyatkoztak Tiago második sárga lapja miatt. Az emberelőnyben Hrair Mkojan révén az örmények csak egyszer tudtak betalálni, ám egyenlíteniük már nem sikerült.

Sima lengyel siker

A lengyel válogatott Robert Lewandowski hajrában szerzett mesterhármasának köszönhetően 4-0-ra legyőzte Grúzia csapatát.