A győztes diszkoszvető helyett bátyjának gratulált a német belügyminisztérium

Mint ahogy arról korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk, Christoph Harting nyerte meg a férfi diszkoszvetők versenyét a riói olimpián. A sportoló teljesítménye előtt a német belügyminisztérium is fejet hajtott, az elismerő üzenetet viszont tévedésből Harting szintén diszkoszvető bátyjának címezték.
 
A számot - melyben Kővágó Zoltán 7. helyen végzett - 68,37-es dobással megnyerő Hartingnak, valamint a bronzérmes Daniel Jasinskinek egyaránt gratulált hazájuk belügyminisztériuma, ami már csak azért sem meglepő, mivel Németországban a sportügy is a szóban forgó szervnek a feladatkörébe tartozik.
 
Igen ám, de a minisztérium munkatársai a nagy sietség és eufória közepette véletlenül a most győztes atléta, Christoph helyett annak bátyját, a négy évvel korábbi londoni játékok bajnokát, Robert Hartingot jelölték meg a gratuláló Twitter-üzenetben.
 
A hibát aztán gyorsan javították is, amit az illetékesek az izgalmas döntő miatti feszültséggel és kapkodással indokoltak. Harting a német küldöttség 8. aranyérmét szerezte Rióban, amivel az éremtáblázat 4. helyét foglalja el az ország.