A hétfő, mikor befagyott Görögország

Egy hétig zárva lesznek a bankok, tőkekorlátozást vezettek be, a forint pedig gyengül. Messze még a vasárnap.

Mint ismert, vasárnap az Európai Központi Bank lényegében meghátrált, amikor vasárnap - az előzetes sajtóhírekkel ellentétben - mégis csak tovább finanszírozza a görög bankszektort, vagyis nem engedi el a gyeplőt. Magyarul: nem merték megkockáztatni a görög csődöt. 
 
Egy hétig, július 6-ig zárva maradnak a görög bankok - derült ki a hétfő hajnalra Athénban megjelentett hivatalos kormányközlönyből.
 
A Prokopisz Pavlopulosz államfő és Alekszisz Ciprasz aláírásával jegyzett dokumentumban a helyzet rendkívüliségével magyarázták a lépést, amelyet a görög pénzügyi rendszer és az ország gazdaságának védelme tesz szükségessé, mert az Eurócsoport június 27-i döntése nyomán korlátozták a görög bankok számára elérhető likviditás összegét. 
    
A görög pénzügyminisztérium intézkedése nyomán 60 euróban limitálták azt az összeget, amelyet helyi kibocsátású bankkártyával naponta felvehetnek a pénzjegykiadó automatákból, de megtiltottak egyben minden pénzátutalást külföldre. 
    
A különböző termékekért és szolgáltatásokért a Görögországban kibocsátott kártyákkal lehet fizetni, de csak az ország területén.
    
A külföldön kibocsátott hitel- és bankkártyákkal korlátozás nélkül lehet majd pénzt felvenni az automatákból. Ennek oka nyilván a turisták, hiszen az ország lényegében belőlük él, nem engedhetik meg maguknak, hogy hátrány érje őket.

Brüsszel is rábólintott

Az Európai Bizottság gyorselemzés alá vette a tőkekorlátozásokat - hiszen az uniós jog szerint a tőke szabad mozgása normális körülmények között nem korlátozható - és megalapozottnak találta azok bevezetését. 
 
A döntésről hétfő reggel Jonathan Hill, az Európai Bizottság pénzügyi stabilitásért felelős tagja adott ki közleményt. Eszerint a bizottság úgy ítéli meg, hogy a pénzügyi és bankrendszer stabilitásának megőrzése olyan közérdek, amely indokolttá teszi a tőkekorlátozások átmeneti bevezetését.
    
Megítélése szerint a bevezetett intézkedések szükségesnek és arányosnak tűnnek, de hozzátette, hogy a görög gazdaság, az euróövezet és az Európai Unió egységes piacának érdekében a lehető leghamarabb vissza kell állítani a tőke szabad áramlását.

A forint is prüszköl 

Eladási hullám indult az ázsiai tőzsdéken, az euró pedig nagyot gyengült a dollárral szemben, és a forintot sem hagyta érintetlenül a negatív hangulat, írta a Napi.hu.
 
A dollár 2,1 százalékkal drágult a forinttal, 1,76 százalékkal a zlotyval szemben, a kora reggeli órákban 285,5 forint körül járt az amerikai deviza árfolyama.
 
A gyengülés nagyobbik része az euró rossz szerepléséből jött, de azért az euróval szemben is gyengültünk, az euró ára 2,2 forinttal kapaszkodott magasabbra, 314,4 forintig. Kissé erősödött az arany, dollárban 0,7 százalékkal, 1182 dollárig ugrott unciánkénti ára. A pánik nagy nyertese egyelőre a bitcoin, 3,3 százalékkal erősödött a dollárhoz képest, 4,6 százalékkal az euróval szemben.