A hírhamisító tévécsatornán is nyomul a CÖF

Nincs is annál szebb, amikor a hírhamisító TV2-n reklámozza magát és politikai értelemben vett répákkal dúsított hányadékát Orbán Viktor kedvenc házikennelje, a Civil Összefogás Fórum.

Ha létezne portálunkon alcím, akkor most azt adtam volna neki, hogy Egymásra találtak!

A politikai értelemben vett civileknek a kvótaellenes népszavazásra ugyan még nem volt bevethető "adományuk", de december elejére csak találtak a széf sarkában pár fillért, aminek révén most teleszennyezték az országot a bohócos plakátokkal.



Mivel úgy érezték, hogy a nyomtatott környezetszennyezés nem elegendő és még maradt a kasszában néhány pengő, amit nem akartak terembérlésre elverni (a közterület-foglalás már annyira nem pálya), ezért most már Andy Vajna hírhamisításban is jeleskedő TV2-jének honlapján is élvezheti a nagyérdemű az államközeli civilszervezet álladékát, már akinek van gyomra ahhoz, hogy arra a honlapra kattintson.

Úgy nem mellesleg megemlítenénk, hogy a Hírtv szerint a CÖF tavaly masszív százhuszonegyezer forint adózott eredményt könyvelt el.

A Jobbik ugyan megkérdezte az egyes források szerint civil szervezetet, hogy mégis mennyi közpénzbe is került a kampányuk, de sajnos ezt már nem plakátolták ki a főutak mellé.

Azmindenesetre biztos, hogy a napilapok egész oldalas hirdetéseire is több millió forintot vert el a saját bevallásuk szerint "adományokból" élő CÖF. Most képzeljük el, hogy mennyit kérhettek el Vajnáék ezért...