A Jobbik a honvédség bevetésének a lehetőségét vizsgálja

A párt szerint a rendőrség már kevés ahhoz, hogy megakadályozza a migránsok hullámát.

A Jobbik szerdai elnökségi ülésén fogja megtárgyalni, hogy a Magyar Honvédség bevetésének az államhatár védelmében milyen jogi és egyéb keretei vannak 

– jelentette be hétfői, budapesti sajtótájékoztatóján Volner János, a Jobbik alelnöke.

Nagyon komolyan számolunk azzal a lehetőséggel, hogy az egyre erőszakosabb, brutálisabb fellépésű migránsokkal szemben a honvédségnek kell megvédenie a határt, mert a rendőrség már most is kevés ahhoz, hogy megakadályozza az illegális határátlépők Magyarországon való keresztülgázolását

 – mondta Volner.

A Jobbik alelnöke emlékeztetett rá, hogy a napokban több ezer illegális migráns tört át a görög-macedón határon. A macedón rendőrök hasztalan próbálták feltartóztatni a tömeget, akik közül több mint hétezren vasárnapra virradóra Macedóniából Dél-Szerbiába érkezte, és már Magyarország felé tartanak.

Nem szeretnénk, ha Magyarország is ilyen helyzetbe kerülne, és nem tudnánk megvédeni a magyar embereket – hangsúlyozta Volner János. Hozzátette: az Alaptörvény lehetőséget ad arra, hogy kétharmados parlamenti felhatalmazással a magyar honvédséget - szükség helyzetben – bevessék az ország területén belül.

A jobbikos politikus arra is rámutatott: ez nem jelent rendkívüli állapotot, ez nem jelenti az ország státuszának a megváltoztatását, mindössze a Magyar Honvédség részt vesz az államhatár megvédésében.

Ilyen módon gondoskodnak arról, hogy az ország területi épsége, sérthetetlensége megmaradjon

 – mondta a Jobbik alelnöke.

Volner szerint a kormány déli határon épülő kerítése 2-3 perces akadályt jelent a migránsok számára, érdemi védelmet nem nyújt az illegális határátlépéssel szemben.

Volner János már a hétvégén is a honvédség bevetése mellett érvelt a Facebook oldalán, azt írta:

„Európa rövidesen szembesülni fog azzal, hogy a liberális elveket messzire dobva a hadsereget kell bevetni, mert a rendőri beavatkozás egyszerűen kevés lesz. Nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy megerőszakolt nők, kifosztott üzletek és felgyújtott autók fényében lássuk a jövőt: a liberális elvekre épülő, jóléti társadalmat építő Európa végét…”

 

TöketlenekHosszú ideje elhűlve nézem az Unió vezető politikusainak töketlenkedését. Igen, azt. A tetterő nélküli, hatá...

Posted by János Volner on 2015. augusztus 23.

A Jobbik egy másik alelnöke, Novák Előd szerint is szükség lenne a honvédségre a magyar határon.

„Mire ez a bevándorlócunami eléri a magyar határt, sokkal komolyabb védelemre volna szükség, mint amire a rendőrségünk képes. Ha a határőrség visszaállítására nem hajlandó a kormány, lehet, hogy el kéne gondolkozni a honvédségünk bevetésén”

- írta a Facebook oldalán Novák.

Mire ez a bevándorlócunami eléri a magyar határt, sokkal komolyabb védelemre volna szükség, mint amire a rendőrségünk ké...

Posted by Novák Előd on 2015. augusztus 23.