A lengyelek tovább fegyverkeznek

Ez a szám 7000 fővel magasabb, mint a korábban bejelentett adatok a lengyel RMF FM rádió értesülései szerint. Mint ismeretes az utóbbi évben a teljesen euro-atlanti elkötelezettségű lengyel vezetés rohamléptekben próbálja növelni az ország katonai képességeit amerikai nyomásra. Az utóbbi hónapokban a lengyel elnök még a félkatonai szervezetek legális működését is engedélyezte, sőt hivatásos katonák tartanak kiképzést és biztosítanak éleslövészetre lehetőséget az önkénteseknek, hogy az egykori Honi Hadsereg példáját követve készen álljanak a jövőben "területvédelemi" célokra (értsd: partizánháború).

Természetesen mindezt a lengyelekben történelmi okokból meglévő oroszellenes paranoia felkorbácsolásával érik el, aminek a végkifejlete meglehetősen kétséges. Ellenérzéseik az oroszokkal szemben teljesen érthetőek, de tegyük fel a kérdést: valóban a lengyelek érdekét szolgálja-e, ha a Nyugat ismét belerángatja őket egy értelmetlen konfliktusba, majd jó szokásuk szerint cserbenhagyják a kivérző Polóniát. Nincs új a nap alatt, ugyanezt tették a britek a második világháború előestéjén, és most a óceán túloldaláról, az amerikaiak próbálják meg ugyanezt.