A parasportolók éheznek, a vezető támogatást kap

A Jobbik lemondásra szólította fel a paralimpiai bizottság elnökségét, köztük Deutsch Tamást és Gömöri Zsolt elnököt.

Szilágyi György jobbikos országgyűlési képviselő a bizottságnak is helyet adó Magyar Sport Háza előtt tartott sajtótájékoztatóján felidézte: Deutsch Tamás alelnök, fideszes politikus javaslatára Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke 2012-ben 3 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott arra, hogy törleszthesse hitelét. Ezt az érintettek jogszabályszerűnek és etikusnak minősítették, de az országgyűlési képviselő szerint nemhogy nem etikus, hanem „gusztustalan” ez a lépés.
 
Kijelentését azzal indokolta, hogy igen nehéz sorban, fogyatékkal élő sportolók pénzéről van szó, amit „szétosztottak egymás között”.
„Vállalhatatlan tettük miatt felszólítjuk Deutsch Tamást és az egész Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségét, hogy azonnali hatállyal mondjanak le, és adják át helyüket olyan személyeknek, akik megfelelően tudják képviselni a fogyatékkal élő sportolókat”
– hangoztatta Szilágyi György.
 
A jobbikos politikus magától Gömöri Zsolttól idézett annak alátámasztására, hogy milyen nehéz helyzetben vannak a fogyatékkal élő sportolók.
„Világklasszis paralimpikonoknak vannak napi megélhetési gondjaik a méltatlanul alacsony havi támogatás következtében. A londoni paralimpián érmet nyert sportolók készültek úgy a játékokra, hogy napi szinten nélkülöztek, jelentős lemondással tudták vállalni a napi felkészülést, az azzal járó költségeket. A helyzet azóta sem javult. Vannak sportolóink, akik csak az edzőtáborban jutnak megfelelő táplálékhoz, mert a havi méltatlanul alacsony támogatásból legfeljebb naponta egyszer tudnak megenni egy párizsis zsömlét vagy egy pár virslit. Elvétve akad olyan paraversenyző, aki nem kényszerül arra, hogy a napi edzések mellett nyolc-tíz órát dolgozzon, és nem a megélhetésért, hanem a túlélésért”
– közölte a bizottság elnöke éppen pár héttel ezelőtt.
 
Szilágyi György jelezte, amikor a vissza nem térítendő támogatást 2012-ben kiutalták, akkor is ugyanez volt a helyzet a sportolókkal: a majdnem teljesen vak Szabó Nikolett cselgáncs-világbajnok például két műszakban dolgozott havi hetvenezer forintért egy gyárban, és mellette járt edzésre.
 
A jobbikos képviselő arról is beszélt, Gömöri Zsolt arra hivatkozott, hogy nagyon nehéz helyzetben volt. Ehhez képest – emlékeztetett Szilágyi – 2012-ben, a sikeres londoni paralimpiai szereplés után 17 millió jutalmat kapott az MPB elnöke. Szilágyi György hangsúlyozta, abban az évben Gömöri – rendszeres havi fizetését is beleszámítva – sokkal több pénzt vehetett fel, mint azok a sportolók, akik ezt igazán megérdemelnék.

Kétséges törvényesség

Az elmúlt 5 évben Szilágyi szerint már megszokhattuk, hogy a fideszes politikusok és haverjaik egymás között szépen szétosztogatják a megfelelő vagyonokat.
„Ennél viszont már nincs lejjebb, amikor olyan emberektől, olyan sportolóktól veszik el a pénzt, akiknek nemhogy száz százalékot, hanem két-háromszáz százalékot kell teljesíteniük az életben, hogy olyan sikereket érjenek el, amilyeneket a londoni paralimpián elértek”
– fogalmazott Szilágyi.
 
Mint mondta, a kifizetést egyébként is csak a szövetség közgyűlése engedélyezhette volna, ám ilyen határozatról nem tudnak. Ha valóban nem született ilyen közgyűlési döntés, akkor a juttatás törvényessége is kétséges – tette hozzá a jobbikos képviselő.