Közös, regionális együttműködésben megvalósuló európai határvédelemre van szükség, míg nem születik hatékony és együttes európai védelmi politika - jelentette ki Hans Peter Doskozil, osztrák védelmi miniszter a Die Presse című osztrák napilap vasárnapi számában megjelent interjújában.
Doskozil szerint ugyanakkor meg kell állapodni Magyarországgal a dublini egyezmény alkalmazásáról, és arról, hogy
Magyarországra visszaküldhetők
legyenek a menekültek.
A tárcavezető hangsúlyozta a Magyarországgal való együttműködés fontosságát, hiszen szerinte a válság enélkül nem megoldható.
Nézete szerint nincs értelme annak, hogy Ausztria a külső európai határok védelme érdekében rendőröket és katonákat küldjön Magyarországra, miközben néhány száz kilométerrel távolabb saját határait kell megvédenie.
A miniszter közölte, hogy csütörtökön a magyar és az osztrák védelmi, illetve a belügyi tárca vezetői a szerb-magyar határon találkozót tartanak. Közvetve reményét fejezte ki, hogy közeledhetnek az álláspontok.
Doskozil szerint amennyiben Magyarországgal létrejön az együttműködés a visszatoloncolás és a külső határvédelem lehetőségeiről, úgy a következő lépés már a menekültek európai elosztásának kérdése lehet. Ez utóbbiról tartanak népszavazást hazánkban október 2-án. A dolog pikantériája azonban az, hogy a dublini egyezmény - amelyet Orbánék körmük szakadtáig védtek a tavalyi válság hónapjaiban - értelmében történő visszatoloncolásokra ennek a referendumnak az eredménye
nem vonatkozik
majd.
A magyar-szerb és a magyar-horvát határon július elején bevezetett új magyar határőrizeti rendszerre vonatkozó újságírói kérdésre válaszolva a tárcavezető úgy fogalmazott: az unió által meghatározott elvekhez Magyarországnak - csakúgy mint az összes többi országnak - tartania kell magát.
A varsói NATO-csúccsal kapcsolatban a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta és arról beszélt, hogy Európa nem lehet biztonságos Oroszország nélkül.
Fotó: Krizsán Csaba/MTI