A szaúdi herceg okozta a tragédiát?

A herceg a csütörtök reggel a tragédia idején egy 200 katonából és 150 rendőrből álló kísérettel igyekezett a helyszínre. 

Az ad-Dijár című újság honlapján szaúdi sajtóforrásokra hivatkozva azt írja, hogy Mohamed bin Szalmán Ál Szaúd herceg a csütörtök reggel 9 és 10 óra között történt tragédia idején egy 200 katonából és 150 rendőrből álló kísérettel igyekezett az ördög megkövezését jelképező rítus helyszínére, ami komoly zavart keltett az embertömegek örvénylő folyamában.
 
Az időközben több arab hírportálon - az ad-Dijárra hivatkozva - közölt hír szerint a herceg a hatalmas kíséretétől körbefogva a zarándokok között haladt át a Mekkától néhány kilométerre keletre fekvő Minán, ami miatt sokan megváltoztatták útvonalukat, és az eredeti haladási iránnyal szembe menve próbáltak kikerülni a tömörülésből.
 
A libanoni újság szerint Mohamed és küldöttsége a tömegszerencsétlenséget látván azonnal távozott a helyszínről.
 
Az ad-Dijár ezen kívül a szaúdi hivatalos jelentésnél is jóval nagyobb pusztításról, 912 halálos áldozatról és több mint kétezer sebesültről ír. A szaúdi hatóságok szerint 717 ember vesztette életét, és 863-an szenvedtek el sérülést.
 
A libanoni lap tudni véli továbbá, hogy Szalmán király elrendelte 28 felelős lefejezését, amely ítéletet a pénteki nap folyamán végre is hajtanak, méghozzá a zarándokok szeme láttára.
 
A monarchia belügyi szóvivője csütörtök esti sajtótájékoztatóján minden olyan hírt cáfolt, amely valamely hivatalos konvoj jelenlétével hozta összefüggésbe a történteket. Manszúr at-Turki arra emlékeztetett, hogy a baleset Mina északi részén történt, míg a díszvendégeket és állami küldöttségeket a település déli részén szállásolják el.
 
Turki elmondása szerint a magas rangú látogatók nem keverednek a zarándokokkal, és az ördög megkövezésének helyt adó, négyszintes Dzsamarát-hídon sem érintkeznek a többi hívővel. Az említett hidat egyébként arra reagálva építették néhány éve, hogy a kövezési rítus alatt nem egyszer több száz ember életét követelő tömegpánik alakult ki. Legutóbb 2006-ban történt ott ilyen tömegszerencsétlenség, akkor 360 ember vesztette életét.
 
A belügyminisztériumi szóvivő az ad-Dijárban megjelenthez hasonló hírekre utaló újságírói kérdésre válaszul arra szólította fel a média képviselőit, ne használjanak hivatalosan meg nem erősített sajtóforrásokat, és ne bízzanak olyan független platformokban, amelyek "magukon kívül senkit sem képviselnek".
 
Turki szerint a Dzsamarát hídhoz vezető, 204-es főútra egyelőre ismeretlen okokból zúdult rá egy hatalmas embertömeg egy olyan mellékutcából, amelyet normális körülmények között csak azok használnak, akik ott is szállnak meg. Az egészségügyi miniszter, Háled al-Fálih ugyanakkor a zarándokokra hárította a felelősséget, akik, "ha követték volna az utasításokat, el lehetett volna kerülni a balesetet", utalva arra, hogy az érintettek egy része a megkövezési rítusra kijelölt időpontokon kívül akartak a Dzsamarát-hídra feljutni.
 
Idén több mint kétmillió ember vesz részt a mekkai zarándoklaton, amelynek egyik fő helyszíne a mintegy 160 ezer légkondicionált sátornak otthont adó Mina völgye.