A többség még mindig azt reméli, hogy majd jut neki állami nyugdíj

Az aktív korosztály csak rövidtávra tud félretenni.

A kutatás szerint a magyar lakosság alig több mint fele takarít meg kisebb-nagyobb rendszerességgel - 22 százalék rendszeresen, további 30 százalék esetenként -, a ténylegesen megtakarítók elsősorban a 30-49 év közötti korosztályok gazdaságilag aktív tagjai közül kerülnek ki.

A megtakarítások célját vizsgálva tekintve kiderül, hogy a többség inkább a mindennapokat érintő, kevésbé távoli célok érdekében tesz félre, és rendkívül alacsony, alig hat százalék azoknak az aránya, akik rendelkeznek nyugdíjcélú megtakarítással.

A megtakarításra képes korosztályok közül elsősorban a harmincas, városi, felsőfokú végzettséggel rendelkezőkben a legnagyobb a hajlandóság arra, hogy nyugdíj-előtakarékosságban gondolkozzanak.

A nyugdíjbiztosítás iránt érdeklődők 52 százaléka 5-20 ezer forint közötti összeget lenne hajlandó havonta nyugdíjcélra félretenni és átlagosan 150 ezer forintos havi járadék mellett tudná fenntartani jelenlegi életszínvonalát a nyugdíjazása után is.

A Mabisz becslései szerint az idei év végére a nyugdíjbiztosítások száma megközelítheti a 200 ezret.