Majdnem egymilliárdba került Áder János budai villájának felújítása

Majdnem egymilliárdba került Áder János budai villájának felújítása

929 millió forintért renoválták és bővítették ki azt a XII. kerületi épületet, amelyet Áder János leköszönő államfő kap meg mandátumának lejárta után - írta meg az Átlátszó. A portál ugyanakkor arról ír, hogy az adatigénylésükre kapott válaszból nem derült ki pontosan, milyen feladatok elvégzését fedezte ez az összeg, illetve az sem, hogy a svábhegyi beruházás teljes árát jelzi-e.

Budapest Főváros Kormányhivatalának Építésügyi és Örökségvédelmi Főosztálya által 2021. február 9-én kiadott építési engedély szerint a 2141 négyzetméteres telken álló épület nettó alapterülete a teljes átépítés és felújítás után 637 négyzetméterre csökken, azonban tartozik még hozzá egy 178 négyzetméteres terasz és tetőkert is.

A villa rendkívül jól felszerelt: szauna, fitneszhelyiség, mosókonyha szennyesledobóval, két beállós gépjárműtároló és személyfelvonó is tartozik hozzá.

Az Alfahíren korábban már beszámoltunk arról, hogy az építkezést kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint.

Egy 720 négyzetméteres luxusvillába költözik a leköszönő Áder János

Áder János egy újjávarázsolt és kibővített rezidenciát kap otthonául leköszönése után, a beruházást kormányrendelettel segítették, mivel nagyobb lett a ház, mint amekkorát építeni lehetett volna a XII. kerületi előírások szerint - írta meg a 24.hu. Az ingatlan mindössze pár száz méterre van a Béla király úti köztársasági elnöki rezidenciától, így nem kell messzire költöznie a veterán fideszes politikusnak.