A kanadai kormányfő szankciókat szorgalmaz a tálibok ellen

A kanadai kormányfő szankciókat szorgalmaz a tálibok ellen

Justin Trudeau kanadai kormányfő hétfőn szankciókat szorgalmazott az Afganisztánban hatalomra került radikális iszlamista tálibok ellen - írja a Magyar Távirati Iroda.

"További büntetőintézkedések elrendelését fontolgatjuk"

- jelentette ki Trudeau a világ vezető ipari hatalmait összefogó G7 csoport vezetőinek keddi megbeszélése előtt.

Emlékeztetett arra, hogy a tálibokat Kanadában már terrorszervezetként tartják nyilván.

Az észak-amerikai ország csütörtökön kezdte meg kimenekíteni az ázsiai országban tartózkodó állampolgárait a kabuli repülőtéren keresztül. Kanadai tisztségviselők hétfőn arra figyelmeztettek, hogy a légikikötő térségében továbbra is kaotikus állapotok uralkodnak.

Az ottawai vezetés nemrég bejelentette, hogy egy bevándorlási program keretében befogad húszezer afgánt.

Trudeau mindemellett nem felelt arra az újságírói kérdésre, hogy támogatja-e az amerikai mentési művelet meghosszabbítását az augusztus 31-i céldátumon túl. Heiko Maas német külügyminiszter és francia hivatali partnere, Jean-Yves Le Drian időközben már közölték, hogy támogatnák a hosszabbítást. Boris Johnson brit miniszterelnök pedig bejelentette, hogy meg fogja vitatni ezt a kérdést Joe Biden amerikai elnökkel a G7 keddi csúcstalálkozóján.

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

A tálibok - akiket húsz évvel ezelőtt fosztott meg hatalmuktól az amerikaiak vezette nemzetközi katonai koalíció - augusztus 15-én, néhány óra leforgása alatt, harc nélkül elfoglalták Kabult, majd bejelentették, hogy véget ért a húsz éve tartó afganisztáni háború. Asraf Gáni afgán elnök előzőleg elmenekült az országból.