Agyonhajszolt, védtelen és fenyegetett buszvezetők szállítják a bevándorlókat

Kockázatos körülmények között viszik a migránsjáratok az illegális bevándorlókat Röszkétől az osztrák határhoz.

„Kockázatos körülmények között viszik a BKV-buszok a bevándorlókat a határra, ezért az Egységes Közlekedési Szakszervezet tökéletes műszaki állapotú járműveket, mindegyikre két kipihent sofőrt és nekik megfelelő ellátást, valamint szükség esetén szállást követel. Ezek a járművezetők ugyanis a szolgálatukkal együtt összesen akár 24 órát is vezetnek, ami életveszélyes, ráadásul több mint a duplája az EU-s szabályban megengedettnek – figyelmeztet az EKSZ.

Nemes Gábor, a szakszervezet elnöke szerint éppen itt az ideje, hogy a BKV tervezetten készülhessen a menekülteket segítő programra, s nem úgy, ahogy ezt, a kaotikus helyzet miatt eddig kellett tennie:

Váratlanul, az éjszaka kellős közepén ugrasztották ki az ágyból a fáradt sofőröket, akiknek kétes műszaki állapotú – „a városban még elmegy” – járművekkel kellett emberek százait órákon át utaztatni az autópályákon.

Erejükön felül

Az EKSZ elnöke döbbenetes tapasztalatokról számol be: akad olyan sofőr, aki visszautasítja az éjszakai váratlan bevetést, mert ilyen körülmények között – műszak után, éjszaka, felkészületlenül – nem mer felelősséget vállalni az emberek életéért. De ebből van kevesebb. Jó néhányan azonnal hadba állnak a kérésre, de egész úton azért fohászkodnak, hogy semmi baj ne történjen éjszaka, az utakon.

Odafelé konvojban mennek – legalábbis eddig így volt –, ám egy esetleges műszaki hiba miatt nem állhat meg az egész menet, a szerencsétlen sofőrnek és az utasoknak órákig kell várniuk a segítségre, a sötétben, az országúton. Visszafelé pedig már mindenki jön, ahogy tud, hiszen oda kell érni a fővárosi szolgálatra. Vagyis, a hazafelé tartó sofőrök egyedül vannak, tökéletesen védtelenek kint az utakon. Egy ilyen akció miatt egy BKV buszvezető a saját szolgálatával együtt akár 24 órán át ül a volánnál, utasokat szállítva. Ez pedig nemcsak a duplája az EU 11 órás előírásának, hanem életveszélyes felelőtlenség is

 – figyelmeztet Nemes.

A szakszervezet a sofőrök és az utasok – a bevándorlók és a fővárosiak – védelmében is ezért mostantól elvárja, hogy a menekültek szállítására csak tökéletes, lehetőleg új típusú buszokat küldjön a cég, s mindegyikre két, az út várható nehézségeire felkészített, egymást váltó járművezetőt delegáljon, mert csak így lehet garantálni mindenkinek a biztonságát.

Kétemberes meló

Az EKSZ felajánlotta, hogy segít a szervezésben, s a járművezetők toborzásában az útra – legalább a szolgálatok és a határjáratok időpontjának a koordinálásában –, de Nemes szerint ehhez az kell, hogy a cégvezetés szóba álljon az érdekvédőkkel, s bevegye az „akciócsoportba” őket. Az EKSZ mielőbbi konzultációt sürget a cégvezetéssel, hogy a részleteket a lehető leggyorsabban egyeztethessék, mielőtt még valami tragédia történne.

Az elnök az „egy busz, két járművezető” követelés mellett azzal érvel, hogy a városi sofőrök szervezete a fővárosra jellemző erős stresszhez szokott, egy ilyen hosszú út, ráadásul éjszaka, fáradtan, kockázatos bágyadtsághoz, figyelemkieséséhez vezethet. Egymást váltva viszont mindenki biztonságban érezheti magát. A szakszervezet elvárja azt is, hogy az akcióban résztvevő sofőrök megfelelő körülmények között, megadott időközönként pihenhessenek az úton, regenerálódhassanak egy pár órát, mielőtt visszafordulnak a határról, s újra szolgálatba állnának a fővárosban. Nemes szerint a bevetésre előre toborozni kell az embereket – borítékolhatóan sokan jelentkeznek majd –, hogy mindenki kellően fel tudjon készülni az útra, mert így sokkal hatékonyabb és biztonságosabb lesz a menekülteknek nyújtott segítség.

A vezetési és pihenőidőre vonatkozó szabályok szerint a napi vezetési idő nem haladhatja meg a 9 órát, azonban hetente két alkalommal meghosszabbítható 10 órára. Egy héten 6 napi vezetési időszak lehet. A heti vezetési idő nem haladhatja meg az 56 órát, a kétheti vezetési idő a 90 órát. Négy és fél óra vezetési időszak eltelte után legalább 45 perces szünetet kell tartani, de ez felosztható 15 perces és azt követő 30 perces szünetre. A rendszeres napi pihenőidőnek legalább 11 órának kell lennie, amely heti három alkalommal 9 órára csökkenthető. A rendszeres napi pihenőidő felosztható egy 3 órás és egy azt követő 9 órás pihenő időre. A vezetési és pihenőidők rögzítésére menetíró berendezés (tachográf) szolgál. Lapunk azonban úgy tudja, hogy a migránsszállításra beállított buszok nem rendelkeznek ilyen berendezéssel, sőt a járművek többsége műszakilag nem is megfelelő az eszköz használatára. A sofőröknek az lett kiadva utasításba, hogy meg sem állhatnak az osztrák határig. Ennek főleg biztonsági okai vannak, hogy a bevándorlók ne széledjenek szét. Ettől függetlenül lehetetlenség úgy átmenni az országon, hogy az emberi szükségletek elvégzése miatt ne kelljen megállni. A napokban több olyan fotó is napvilágot látott, amelyeken emberi ürülékkel szennyezett tranzitjáratok voltak láthatóak.

Rajtuk csattanhat az ostor

Információink szerint a végletekig hajszolt járművezetők aggódnak a bevándorlók egészségi állapota miatt. Attól tartanak, hogy fertőző betegségeket kaphatnak el tőlük. De a bevándorlók kiszámíthatatlan reakcióitól is félnek, hiszen a migránsok nem táborba, hanem nyugat felé akarnak menni.

Amikor múlt héten a Keletiből Hegyeshalomra szállították a bevándorlókat, az egyik sofőrt megfenyegették: megölik, ha nem az osztrák határra viszi őket.

A buszvezetők azt szeretnék elérni, ha a visszaúton minden járművel legalább két rendőr is utazna, hogy szükség esetén fenn tudják tartani a rendet, és meg tudják védeni a sofőrt. Meg nem erősített információink szerint a kedd este indított járműveken már rendőrök is utaztak. (Péntek este és szombat hajnalban egyáltalán nem jutott biztonsági személyzet a buszokra.)

Úgy tudjuk, a migránsok szállítására országszerte mozgósították a Volán vállalatok járműparkját és vezetőit is. Ma délután több mint száz busz indult Röszkére, hogy a Vámosszabadi menekülttáborba szállítsák a bevándorlókat. Egyelőre nem tudni, hogy milyen ellentételezésre számíthatnak a migránsjáratok vezetői.

Frissítés - BKV: köszönik, minden rendben

A BKV Zrt. szerda este kiadott közleményében úgy reagált, hogy buszvezetői javarészt önként jelentkeztek a menekültek szállítására. A sofőrök teherbírására kitérve azt írták, bíznak benne, hogy kollégáik felelősen meg tudják ítélni, milyen állapotban vannak, mit tudnak még vállalni.
 
Egyúttal szeretnének megnyugtatni mindenkit, hogy kizárólag – műszaki és közlekedési szempontból – biztonságos járműveket adnak forgalomba e tevékenységük során is, kollégáik pedig természetesen megkapják a törvényben előírt plusz juttatásokat.
 
Továbbiakban a BKV Zrt. vezetése nem zárkózik el attól, hogy a szakszervezetekkel egyeztessen a részletekről.