Albánok és pakisztániak csépelték egymást a német menekülttáborban

Délidőben, az ebédre való várakozás közben kezdődött a csetepaté, amikor egyikük tolakodása miatt összeszólalkozott egy fiatal és egy körülbelül 80 éves férfi. Ebből a konfliktusból alakult ki a verekedés albánok és pakisztániak között – állítja a rendőrség. Körülbelül 60 ember vett részt a verekedésben, a rendőrségnek kellett beavatkozni, lenyugtatni a felbőszült migránsokat. 8 ember sérült meg ebben az összecsapásban.

Estig bírtak magukkal a migránsok, akkor ismét összeugrottak a felek. Az egyik oldalon 70 ember, a másikon 300 várta, hogy végre engedhessenek az indulatoknak. A rendőrségnek több órába telt lenyugtatni a két tábort. Az összecsapástól távol maradni akarók kénytelenek voltak elbújni.

Nem ez volt az első eset az utóbbi időben a hesseni menekülttáborban. Két hete például paprikaspray-vel és egyéb ingerlő gázokkal támadtak egymásra a migránsok. Ez az összecsapás 60 sérülttel járt, közülük többen gyermekek voltak. A rendőrség szerint a táborban kb. 20 nemzetiségből 1500 ember van.

A verekedéssel egy időben beszélt Joachim Gauck német szövetségi elnök a migránsokra fordítható erőforrások kiapadásáról. A 40. Interkulturális Konferenciára Mainzban került sor, ahol az államfő a társadalmi viták jelentéségéről is beszélt. Meg kell vitatni, hogy a jövőben is a lehető legtöbb embert tudja-e befogadni Németország - mondta a politikus Legfontosabb feladatként a már Németországban lévő migránsok integrálását nevezte, véleménye szerint ezzel elejét lehetne venni a németek és bevándorlók közötti viszony további romlásának.

Szexuális rabszolgák

Egy másik német portál egy segélyszervezet jelentéséről ad hírt, amelyben arról írnak: a növekvő menekültáradat miatt a befogadó állomásokon, ahol nincsenek szétválasztva a nők, gyerekek és a férfiak, egyre nagyobb veszélynek van kitéve a gyengébbik nem. A vizes blokkok koedukáltak, férfiak és nők együtt kénytelenek fürdeni.  Ennek következtében számos nemi erőszakról, szexuális túlkapásról tudnak és gyakori a kényszer prostitúció. A nők gyakran válnak a táborokban szexuális rabszolgákká.