Farkas Boglárka közleménye szerint a résztvevők az Erzsébet téri szökőkútnál hallgathatták meg a lelkesítő beszédeket, majd a körúton a Fővám térre vonultak, ahol szimbolikusan faleveleket küldtek a hétfőn kezdődő klímacsúcs magyar delegációjának. A klímacsúcsot megelőző hétvégén környezetvédő csoportok mintegy 150 országban, Németországtól New York-on és Ausztrálián át a Fülöp-szigetekig, Japánig és Bangladesig 2300 rendezvényt tartanak. Az első nagy demonstrációt pénteken Melbourne-ben rendezték, 40 ezer résztvevővel.
A november 30-tól december 11-ig tartó klímakonferencia célja, hogy most először globális klímavédelmi egyezményt írjanak alá annak érdekében, hogy a Föld légkörének felmelegedését két Celsius-fokban maximálják az iparosodás előtti mértékhez képest, de ez nem biztos, hogy összejön, pedig a mostani megállapodás a 2020-ban lejáró kiotói egyezményt váltja fel.