Amatőrök végezhettek Nyemcovval

A Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus megölésének felderítésében részt vevő szakemberek egyetértenek, hogy nem profi bűnözők hajtották végre a bűncselekményt.

A tekintélyes politikai-üzleti újság forrásai szerint a "profizmus hiányára" utal, hogy az elkövetők közel sem megbízható, több mint 20 éves fegyvert és lőszereket használtak, valamint életben hagyták a tanút. A lap megtudta: a múlt pénteken 23 óra 35 perckor többen is bejelentették a rendőrségi 02-es hívószámon, hogy lövések sebesítettek meg valakit a Bolsoj Moszkvoreckij-hídon. A gyilkosság 23 óra 31 perckor történt egy videofelvétel szerint. Az első rendőrautó tíz perc múlva a helyszínen volt. A kiérkező rendőrök Borisz Nyemcovot holtan találták.
 
Az orosz sajtóban már szombaton este megjelent az a videofelvétel, amely szerint a gyilkos valószínűleg lesben állt, majd autóval elmenekült. Az is látható, hogy többen elmentek a feltételezhetően már halott Nyemcov mellett, gyalogosan és gépkocsival is, de csak néhányan álltak meg.
 

Használhatatlan tanú, nem működő kamerák

A legfőbb tanú Anna Durickaja ukrán fotómodell, aki Borisz Nyemcov társaságában volt. Néhány járókelőt is kikérdeztek, de az általuk elmondottak nem sokat tettek hozzá a nyomozás addigi eredményeihez - mondták a vizsgálók. Azt ugyanakkor kiderítették, hogy Nyemcovék alig indultak el a Kreml lábánál kezdődő Bolsoj Moszkvoreckij-hídon, amikor egy férfi - aki társai jelzésére indulhatott el feltételezhetően a híd aljától, és annak az oldalában lévő lépcsőn jutott a közelükbe - hátba lőtte a politikust. A hat lövésből négy találta el Nyemcovot, egyik a szívén, az okozta a halálát.
 
A Kommerszant azt is megtudta, hogy a homályos, távoli felvételt nem a hatóságok által kihelyezett utcai térfigyelő kamera, hanem a TV Centr orosz televízió kamerája készítette, amelyet azért helyeztek el ott a Bolsoj Moszkvoreckij-hídra és a Kremlre irányítva, hogy híradóikban háttérként használják a mozgóképeket. A térfigyelő kamerák egy része nem működött javítás miatt, a többiek felvételei pedig homályosak voltak.
 
Azt is megírta a Kommerszant, hogy Durickaja a sokkhatás alatt nem tudta megnevezni még a márkáját sem annak az autónak, amellyel a gyilkos elmenekült. A rendőrség ugyan azonnal lezárta a város határait, nagyon sok gépkocsit ellenőriztek, s bár forró nyomon nem találtak az elkövetőkre, a kutatást folytatják.
 

25-30 éves töltények

A gyilkos valószínűleg Makarov-típusú pisztolyt vagy Izs-típusú átalakított gázpisztolyt használt, amelyet azonban nem dobott el. A helyszínen talált 9 milliméteres kaliberű lőszerhüvelyek vizsgálata szerint 4 lövedék 1986-os gyártmány, azok egy cseljabinszki gyárban készültek, további két lövedék 1992-es gyártású a tulai lőszergyárból. Mindez azt bizonyítja a szakértők szerint, hogy a gyilkosság előkészítői "úgy kaparták össze" a lőszereket.
 
A Kommerszantnak a rendfenntartóknál lévő forrásai szerint a Nyemcov-gyilkosság elkövetésének módja is arra utal, hogy azt nem profi bűnözők követték el, sőt azt sem zárják ki, hogy a végrehajtók azt sem tudták, kit kellett megölniük. Az újság emlékeztet arra, hogy az orosz hatóságok több lehetséges indokot is vizsgálnak, így a Borisz Nyemcov helyhatósági képviselői, illetve üzleti tevékenységével összefüggő okokat is kutatják a gyilkosság hátterét vizsgálva.