Három anitfa előzetesbe került

Három anitfa előzetesbe került

A bíróság három gyanúsítottat letartóztatott a budapesti utcai támadások miatt. Egy német nővel szemben pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el, de az ügyészség az ő esetében fellebbezett a nő letartóztatása érdekében

- közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.

Azt írták: a Budapest különböző pontjain a "kitörés napja" elnevezésű rendezvény vélt résztvevői ellen elkövetett támadások miatt a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz felfegyverkezve, csoportosan elkövetett közösség tagja elleni erőszak, súlyos testi sértés és más bűncselekmények miatt. A rendelkezésre álló adatok alapján az elkövetők szélsőjobboldali nézetekre utaló öltözékük miatt támadták meg a számukra ismeretlen sértetteket - tették hozzá.

A nyomozók az ügyben eddig négy embert, köztük három külföldit hallgattak ki gyanúsítottként.

A budapesti XI. és XXII. kerületi ügyészség mind a négy őrizetbe vett gyanúsított letartóztatását indítványozta a szökés, elrejtőzés veszélye, valamint a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája a magyar és az olasz nőt, valamint a német férfit letartóztatta, azonban negyedik társukkal, az előkészülettel gyanúsított német állampolgárságú nővel szemben bűnügyi felügyeletet rendelt el. Magatartási szabályként a bíróság annyit írt elő, hogy a gyanúsított minden héten egyszer, e-mailen jelentkezzen a Budapesti Rendőr-főkapitányság levelezési címén.

Az ügyészség fellebbezett a bűnügyi felügyelet elrendelése miatt a német nő letartóztatása érdekében.

(MTI)