Atlétáink is elkezdik, utolsó nap a cselgáncstornán, hajnalban úszódöntők

Az olimpia pénteki programja.

14 órától férfi pólósaink kezdik a napot a Japán elleni mérkőzéssel. Eddig mindhárom találkozójukat döntetlenre hozták, ezúttal nyilván győzni szeretnének Benedek Tibor fiai. Annál is inkább, mert az ázsiaiak egyértelműen a csoport leggyengébb csapatának tűnnek, minden összecsapásuk után vesztesen hagyták el a medencét, igaz, csak a házigazda braziloktól kaptak nagyobb zakót, Ausztrália kettő, Görögország pedig mindössze egy góllal bizonyult jobbnak náluk. Ráadásul a mieinkre a zárókörben a brazil válogatott vár, akik nem kis meglepetésre 100 százalékos teljesítménnyel vezetik az A-jelű csoportot.

Szintén 14 órakor indul a férfi kisöblű sportpuskások selejtezője, melyben Sidi Péter és Szabián Norbert révén leszünk érdekeltek.

14:35-től az Olimpiai Stadionra lesz érdemes figyelnünk, hiszen megkezdődnek az atlétikaversenyek, azon belül is két tízpróbázó hölgyért, Krizsán Xéniáért és Zsivoczky-Farkas Gyöngyiért szoríthatunk.

15:05-től Márton Anita súlylökő próbál továbbjutni a selejtezőből, és erre, sőt egy döntőbeli dobogós helyezésre is jó esélye lehet, hiszen az elmúlt két esztendőben remek eredményekkel büszkélkedhet: Tavaly első lett a prágai fedettpályás kontinensviadalon és 4. a világbajnokságon, idén pedig ezüstérmet szerzett a fedettpályás vb mellett a szabadtéri Európa-bajnokságon is.

15:14-től kezdődnek a küzdelmek a cselgáncstorna utolsó napján, ahol Bor Barna a tunéziai Fajszál Dzsaballah ellen lép tatamira. A többszörös Afrika-bajnok, világbajnoki 3. helyezett versenyző nagyon kemény ellenfélnek ígérkezik, de messze nem verhetetlen, ráadásul továbbjutás esetén a kubai Mendoza vagy a tádzsik Abdurakhmonov következhet, akiknél egyaránt jobb képességű dzsúdós Bor.

15:55-től visszatérünk az atlétikához, az athéni olimpia ezüstérmese, Kővágó Zoltán igyekszik kivívni a döntőbe jutást a diszkoszvetők mezőnyében.

18 órától egyetlen állva maradt ökölvívónk, a 75 kg-os Harcsa Zoltán lép a kötelek közé, és aligha lesz egyszerű dolga, hiszen az első kiemelt Arlen Lópezzel bokszol majd. A 2015-ös világbajnok kubai az első körben erőnyerő volt, Harcsa pedig a türkmén Acsilovot verte pontozással. A magyar bunyós mellett szólhat az a tény, hogy míg Lópeznek ez az első olimpiája, ő már a második ötkarikás viadalon vesz részt, hiszen 2012-ben Londonban is ott volt, sőt 5. helyen végzett 19 évesen.

Szintén 18 órától kezdik meg futamaikat vitorlázóink, ezúttal Gádorfalvi Áron, Cholnoky Sára, Vadnai Benjamin és Érdi Mária száll vízre.

18:30 körül ugrik a medencébe Molnár Flóra a női 50 méteres gyorsúszás előfutamában, majd 2 perccel 19 óra előtt Rasovszky Kristóf, 20:10-től pedig Gyurta Gergely tempózik a továbbjutásért 1500 gyorson.

Közben 19:30-tól 20 km-es gyaloglásban Helebrandt Máté is rajthoz áll, 20:58-től pedig a Balog Gábor, Bohus Richárd, Cseh László, Gyurta Dániel összetételű 4x100-as vegyes váltó szerepel az előfutamban.

Viszont úszóink ezúttal is tettek róla, hogy itt ne érjen véget számunkra a nap, hiszen magyar idő szerint 3 órától a női 200 hát döntőjében abszolút esélyesként Hosszú Katinka úszik a 4. aranyáért, 3:12-től Cseh László 100 pillangón próbálja feledtetni a 200-on bemutatott gyengébb produkcióját, végül pedig 3:20-tól női 800 gyorson ugrik a medencébe Kapás Boglárka, aki a 2. legjobb idővel, új országos csúccsal kvalifikálta magát a fináléba.