Augusztus végéig dönthetnek a felsőoktatási szakokról

A szaktárca szeretné augusztus végéig befejezni az egyeztetéseket a szakok átalakításáról.

Palkovics László az újság hétfői számában közölt interjúban kifejtette: egy csaknem ezeroldalas miniszteri rendeletet kell végignézni, és megfogalmazni, hogy az egyes szakokon mit szeretnének tanítani az országban. 
 
Ez tisztán szakmai feladat, a Magyar Rektori Konferencia szakbizottságai fogják értékelni, ezen kívül ki kell kérni az érintett területek képviselőinek, például a kamaráknak a véleményét is. Hosszas folyamat, de augusztus végére szeretnének az egyeztetések végére érni - mondta.
 
Az államtitkár szerint vannak képzések, amelyekre szükség van, csak más tartalommal vagy nem alapképzésben. Például a nemzetközi tanulmányok szak esetében 140 megkérdezett, kikerülő hallgató 125 különböző munkakörben tevékenykedett, ami nem kapcsolódott ahhoz, amit tanult - mutatott rá.
 
Arra a felvetésre, hogy az első bejelentéshez képest több képzést mégsem szüntetnek meg, a tiltakozások hatására meghátráltak, úgy reagált: meghátrálni egy döntésből lehet, de még nem volt döntés. "Ezt már csak azért sem nevezném meghátrálásnak, mert mi csak koordináltuk és a kerekasztal résztvevői között közvetítettük a rektori konferencia javaslatait" - mondta.