Ausztria megtelt

Új népvándorlás alatt állunk, Ausztria a teherbírása határán, a multikulti megbukott - Bécs alpolgármestere szerint.

Az alpolgármester szerint egy új népvándorlással állunk szemben, amivel Európa nem tud megbírkózni. Szerinte nagy részük nem menekült, hanem illegális bevándorló, akik hazájuk rossz gazdasági körülményei elől "menekülnek", ők magukkal hozzák saját kultúrájukat, életmódjukat. Gudenus szerint Európában nincs helye ennek, példaként a nők kezelését, és a más vallások tiszteletben tartását hozta fel.

A Szabadságpárti alpolgármester szerint egyértelmű az USA felelőssége a bevándorláshullámban: vállalniuk kell a felelősséget és segíteni, hogy a káoszt, amit okoztak, megoldják - mondta.

dfg
Gundenus szerint ugyanakkor csak a hazájukban lehet ezen embereknek segíteni. Az afrikai kontinensen menekültközpontokat kell felállítani, ahol egészségügyi ellátást, oktatást és munkát kell biztosítani a számukra. Példaként az észak-jordániaivárosát hozta fel, ahol bizonyították már ennek műkdését. Ezen táborok működését a Nyugatnak anyagilag is támogatnia kell, ám rossz üzenet, hogy ezen táborokra pénz nem jut, mert az országok a saját menekültellátásukra fordítják azt. Európából a menekülteket és bevándorlókat vissza kell küldeni a hazájukba. Gundenus szerint a háború végével ezen országoknak újjápítési segélyt kell biztosítani.

Johann Gudanus 1976-ban született Bécsben. 2005 óta tagja a bécsi tartományi gyűlésnek és a bécsi városi tanácsnak (apja, John Gudenus szintén FPÖ-s politikus volt). Jogot végzett, de részt vett a moszkvai Lomonoszov egyetem nyári tanfolyamán, s elvégezte a bécsi Diplomáciai Akadémiát.

Teherbírás határán, csak a baloldal csukja be a szemét

Ismerős mondatok: Ausztria és Európa elérkezett-e már a teherbírás határára, Gudenus azt mondta: ezt Ausztria már rég elérte, még ha a baloldal ezt el is tagadja, szerinte egyszerűen nincs lehetőség több ember elhelyezésére. Bécs szociáldemokrata polgármesterére utalva: szerinte hibás az az érvelés,  amely a bevándorlókban lehetőséget lát, akik majd pótolják a szakképzett munkavállalókat. Fel is teszi a kérdést:

Mért van 400 ezer munkanélküli Ausztriában és 150 ezer Bécsben?

Szerinte az üres álláshelyeket alacsony bérekkel betöltő és a nyelvet nem beszélő tömeg veszélyezteti az anyagi és kulturális jólétet, ráadásul egy üzenet: "mind jöjjetek". Aki ezt nem látja, az nem csak naív, hanem felelőtlen is - mondta.

Gudenus szerint a Nyugatnak anyagilag támogatnia kell a menekülttáborokat, ahol a menekültek benyújthatják a kérelmüket.

Az október 11-én tartott bécsi tartományi választást az Osztrák Szociáldemokrata Párt nyerte meg 39 százalékkal, az Osztrák Szabadságpárt 32 százalékkal pedig a második, történetének legjobb eredményét elérve. A Zöldek pártja 11, az Osztrák Néppárt 8,7 százalékot, a NEOS 6 százalékos eredményt ért el.

Az ausztriai zöld pártot - ismét ismerős lesz: amely magát kikiáltotta az "emberiesség és a menekültek" pártjának tartja - viszont élesen bírálta. Gudenus szerint a Zöldek egy multikulturális társadalmat akarnak létrehozni,

a napi együttélés azonban azt mutatja, hogy ezt az utópiát nem lehet végigvinni.

- mondta.

Az integrácó Bécsben csődött mondott, párhuzamos társadalmak jöttek létre. Szerinte az, hogy a Zöldek szavazati jogot adnának a bevándorlóknak azt mutatja, hogy így akarnak maguknak új szavazókat szerezni.