Az Orbán-kormány még az iskolakezdésből is képes politikai hasznot húzni

Az Orbán-kormány még az iskolakezdésből is képes politikai hasznot húzni

Fejenként 100 ezer forinttal támogatják azokat a külhoni diákokat, akik magyar iskolába járnak, miközben a hazai tanulóknak mindössze töredéke jut. A Fidesz már megkezdte a felkészülést a 2026-os választásokra.

Az iskolakezdés egyébként sem olcsó, pláne a többgyermekes családoknak: alsó hangon 25-30 000 forintos kiadással számolhatunk, ha csak a legalapvetőbb dolgokat vesszük, ami három gyereknél rögtön 90 000 forint. A magyar kormány ennél éppen egy tízezressel többel száll be a hátáron túli diákok támogatásába.

Segíts magadon, az állam épp mással jótékonykodik

Természetesen azzal nincs semmi gond, hogy határon túli diákok segítséget kapnak. Azzal már annál inkább, hogy határon belül is rengeteg a hátrányos helyzetű, támogatásra szoruló gyerek, akik főként az önkormányzatokra és a civilekre számíthatnak. Merthogy az állami segítség csepp a tengerben. Az RTL Híradónak L. Ritók Nóra, a gyerekszegénység ellen küzdő Igazgyöngy Alapítvány alapítója elmondta:

„Már június végétől elindulnak a kérések, naponta csöng a telefon, hogy segítséget kérnek, mert nagy teher a szülőknek. Ez látszik abból, hogy évről évre növekszik azoknak a száma, akik hozzánk fordulnak.”

Az alapítvány gyakorlatilag szélmalomharcot vív. Több mint húsz éve osztanak tanszercsomagokat, nagy részben civilek és cégek felajánlásából, emellett az önkormányzatok – lehetőségeikhez mérten – igyekeznek segíteni. A tankerületek annyiban járulnak hozzá a tanévkezdéshez, hogy füzetcsomagot adnak az igazoltan hátrányos helyzetű gyerekeknek. (Mindeközben az ilyen-olyan tankerületi vezetőket rendre milliókkal „motiválják”.)

23 700 000 000 forint: ennyibe kerül nekünk, hogy a Fidesz támogatásért cserébe támogatást adjon

Az RTL beszámolója alapján sok határon túl élő elsős már tavasszal, az iskolai beiratkozáskor megkapta az új iskolatáskáját. A Rákóczi Szövetség több mint 11 ezer darabot osztott szét a Kárpát-medencében magyar iskolába iratkozók között. És igen, pénzbeli segítséget is kapnak azok a határon túl élő szülők, akik magyar iskolába íratják gyereküket. A kormány tavaly jelentette be, hogy a korábbi négyszeresére emelik az összeget. Potápi Árpád, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára akkor így hálálkodott a kormánynak:

„Ez a támogatás a bölcsődétől a diploma megszerzéséig jár. Nagy öröm számunkra az, hogy a magyar kormány lehetővé tette, hogy jelentősen tudtuk növelni az oktatási-nevelési támogatásnak az összegét. Innentől kezdve a 22 400 forintot 100 000 forintra emeltük fel.”

A kormány az RTL Híradónak azt írta, a támogatás összege 22 éve nem változott, ezért volt szükség az emelésre. Idén több mint 237 ezer kérelem érkezett a határidőig, az elbírálás még tart, de ha mindent elfogadják, akkor

a magyar költségvetésből 23,7 milliárd forintot adnak határon túlra.

Nemrégiben jelentette be Orbán Viktor, hogy a magyar családtámogatásokat a külhoniakra is kiterjesztenék, de a részletekbe nem ment bele. Nagyon úgy tűnik, hogy a Fidesz már javában megkezdte a felkészülést a 2026-os választásokra.

(Címlapkép: Új MCC-bázis a székelyföldi Veresszéken. Orbán Viktor Facebook-oldala)