Az állami földvagyon kezelését módosíthatja az Országgyűlés

A házelnök előzetes napirendi javaslata alapján az első ülésnap hétfőn 13 órakor kezdődik, elsőként a közelmúltban elhunyt Herbst János volt fideszes országgyűlési képviselőre emlékeznek a képviselők.

A napirend előtti felszólalások után az interpellációs blokk következhet, összesen két órában, majd az azonnali kérdések és válaszok hangozhatnak el.

Az első ülésnap végén a másnap elfogadni tervezett előterjesztések bizottsági jelentéseit vitathatja a Ház.

Kedden elsőként az állami földvagyon kezeléséről szóló, az Alkotmánybíróság által júniusban visszaküldött törvénymódosításon változtathatnak.

A parlament ezt követően egyebek mellett elfogadhatja több hatósági eljárás illetékének és igazgatási szolgáltatási díjának megszüntetését.

Változhatnak továbbá a kéményseprő-ipari tevékenységről, a szerencsejátékról, a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló jogszabályok, de módosítás várható a szabálysértési mellett oktatási, honvédelmi és energetikai törvényekben is.

A határozathozatalokat követően kedden kezdődhet vita a bankadó csökkentéséről. A nemzetgazdasági miniszter javaslata kedvezményeket tartalmaz azoknak a bankoknak, amelyek növelik vállalati és lakossági hitelállományukat.

Szerdán egyebek mellett a nemzetiségi törvény módosításának általános vitája következik, majd az ülés jövő hétfőn, az idén megszokottak szerint kérdésekkel és azonnali kérdésekkel ér véget.