Az alulfinanszírozottság a magyar egészségügy legkomolyabb válságtünete

A legerősebb ellenzéki párt képviselője elmondta, az ötórás konzílium két fő blokkból állt: egy szakmai előadássorozatból és egy kötetlenebb politikai vitából.

Az előadássorozat az egészségügy legproblematikusabb részeit tárta föl:

Az egészségügy gazdasági helyzete

Kiderült, hogy ebből a szempontból a szektor évtizedek óta alulfinanszírozott.

Hálapénz

A képviselő szerint ez egy morális gond, egy tabutéma, amiről nem nagyon, és nem megfelelően beszél a szakma, a civil szféra és a politika. Abban szakmai konszenzus van, hogy

"szükséges egy olyan időpont meghatározása, amikortól a hálapénz elfogadását a rendszer tiltja".

Lukács hozzátette: amellett, hogy a Jobbik támogatja ezt az elgondolást, ez nyilván csak több feltétel megvalósulása és előkészítő munka után lehetséges. Ezt követően számolható föl a jelenleg működő szoft-korrupt rendszer, amelyben a hálapénz egy része legálisan adható.

Az egészségügyi dolgozók, elsősorban az ápolók helyzete

A frakcióvezető-helyettes szavai szerint a szakdolgozók életét olyan körülmények nehezítik napi szinten, mint a túlterheltségből fakadó fáradtság és betegségek:

"A szakdolgozóknak tehát nem csak a képzésén, a bérezésén, hanem a munkakörülményein is változtatni kell."

A vitafórumon a pártok egészségügyi szakpolitikusai ütköztették álláspontjaikat a fenti kérdéskörökben, valamint a kórházi adósságok és az egészségbiztosítási rendszer szükséges átalakításáról.

"A VNK szakmai része ezzel lezárult, most az embereken a sor, hogy megválaszolják az egészségügy helyzetével kapcsolatban feltett öt kérdést, melyekkel a Jobbik hozzájuk fordult, és ezzel részt vegyenek a párt programalkotásában"

- fogalmazott Lukács László György.

"Most üzenhet Orbánnak is" - online is kitölthető a Jobbik konzultációja

Vona Gábor január végén hirdette meg, hogy a 2016-os esztendő a valódi konzultáció, 2017 a valódi program, 2018 pedig a valódi kormányzás éve lesz. Hogy mitől valódi ez a konzultáció, arról már a másnapi sajtótájékoztatóján beszélt a pártelnök, aki hangsúlyozta, hogy míg a Fideszé "előre lejátszottak voltak, sok esetben pedig csak a pénzszórásról és az adatgyűjtésről szóltak", addig a Jobbik "érdemi kérdésekben, érdemi problémákról kívánja megkérdezni a magyar társadalom tagjainak véleményét".