Az év végéig elkészül az ausztriai kerítés

Az osztrák hatóságok csütörtök este megegyeztek a szóban forgó földterületek 18 tulajdonosával, köztük számos borásszal, hogy folytatják az osztrák belügyminisztériummal kötendő szerződéshez szükséges tárgyalásokat és december 7-ig megegyeznek a részletekről.
    
Leginkább a borászoknak vannak fenntartásaik a kerítéssel kapcsolatban. Úgy vélik, a kerítés a menekülteket nem fogja tudni elterelni, viszont a helyi turizmusra kihatnak majd az események.
    
Amennyiben a telkek tulajdonosaival nem sikerül megegyezni, úgy bizonyos területeket, ahol nem épült kerítés, a rendőröknek kell felügyelniük.
    
A spielfeldi gyűjtőpontnál már a jövő héten elkezdik az alapozó munkálatokat, és csupán ezek után fognak bele a drótkerítés megépítésbe, szögesdrót felállítását egyelőre nem tervezik.
    
A drótkerítés négy méter - a magántulajdonban lévő földeket érintő szakaszon pedig 2,5 méter - magas lesz. A spielfeldi átkelőtől 300 méterre keleti irányba Bubenberg városrészig fog tartani, nyugati irányba a Platschnál található régi határátkelő felé épül majd ki.
    
Az osztrák belügyminisztérium november közepén jelentette be, hogy a menekültek "szabályozott áthaladása" érdekében kerítést épít Spielfeldnél és előkészületeket tesznek annak érdekében, hogy szükség esetén akár 48 órán belül felállítsanak szögesdrótkerítést is.
    
Ausztriába egyre kevesebb menedékkérő érkezik. Míg a korábbi hetekben naponta akár 6-8 ezer menekült is átlépte az osztrák határt, az elmúlt napokban összesen kevesebb mint háromezren jöttek Ausztriába.
    
Karintiába pénteken 900-an érkeztek, Stájerországba csütörtökön és pénteken nem ment egyetlen migráns sem. Karintiába a hétvégén több mint háromezren, szerdán 2200-an, csütörtökön 1800-an jöttek.
    
A karintiai Klagenfurtban további 400 fő elhelyezésére alkalmas befogadóhelyet nyitna az állam, ez ellen a szociáldemokrata polgármester és a tartományi vezetés is ellenzi.
    
A burgenlandi Királyhida (Bruckneudorf) településnél a szociáldemokrata polgármester felhívására 400 ember tiltakozott az ellen, hogy 80 konténert állítsanak fel a menekültek befogadására. A szervezők szerint a tüntetést hétfőn folytatják, de akkor már a B10-es úton fognak demonstrálni.
    
Gerhard Dreiszker, a település polgármestere szerint nem a "menekültek", hanem a tömegszállás ellen tiltakoznak. Ahol tudtunk, segítettünk és továbbra is ahhoz tartjuk magunkat, hogy menekültek kis csoportját, akik még integrálhatók a közösségbe, be tudjuk fogadni. A polgármester szerint a lakosok félnek, és attól tartanak, hogy a település "második Traiskirchen" lesz.
    
Norbert Darabos, Burgenland szociáldemokrata tanácsosa szerint felelőtlenség egy kevesebb mint háromezer lelkes településre több száz "menekültet" betelepíteni. Hans Niessl, a tartomány vezetője úgy nyilatkozott, hogy ami Burgenalndban történik, az az állam menekültpolitikájának kudarca.
    
Az alsó-ausztriai Traiskircheni menekülttáborban jelenleg 1700-an vannak, azonban ősz elején volt, hogy több mint négyezren zsúfolódtak össze.
    
Több mint kéthónapos szünet után péntektől újraindul a közvetlen távolsági vonatközlekedés Ausztria és Németország között, így Budapestről ismét közvetlenül el lehet jutni Bécsen és Salzburgon át Münchenbe - közölte az osztrák vasúttársaság (ÖBB) szerdán. Eddig a távolsági vonatok csak Salzburgig közlekedtek, innen vagy egy magántársaság járataival, vagy helyiérdekű vasúttal lehetett továbbutazni Németországba.