Az ötödik helyért játszhat a férfi vízilabda-válogatott

Benedek Tibor együttesének sikere egyetlen másodpercig sem forgott veszélyben, a második negyed közepén már hat gól volt a két csapat közti különbség.

A magyarok két nap múlva, utolsó mérkőzésükön a görög és a spanyol válogatott összecsapásának győztesével találkoznak.

"Azt mindenkinek tudnia kell, hogy kötelező győzelem volt. Azt gondolom, a játékosok már a legutóbbi mérkőzés után is mindent megtettek ahhoz, hogy mára a legjobb állapotban legyenek, amit meg kell ismételniük, hiszen ez volt a könnyebb része, a szombati pedig a nehezebb lesz"

- értékelt a találkozót követően a vegyes zónában Benedek Tibor.

A négygólos Erdélyi Balázs azt emelte ki, nem csak magukért küzdöttek:

"Ha már ide kerültünk, akkor ki kell hoznunk belőle a maximumot. Ez egy kötelező győzelem volt. Leginkább a stábért és Benedek Tiborért, aki egész évben dolgozott velünk. Illetve azokért az emberekért, akik otthon még a mai napig is szurkolnak nekünk."