Az Uber ellen tüntettek a pozsonyi taxisok

A Pozsonyi Taxisok Úniója (ÚTB) nevű érdekvédelmi szervezet által jegyzett megmozdulás résztvevői Pozsony Ligetfalu városrészéből indulva vonultak a városközpontba. A mintegy két órán át tartó megmozdulás idején késésekkel közlekedett a tömegközlekedés, a taxis tüntetés lelassította a gépkocsiforgalmat is, de nem bénította meg azt.
   
A taxismenet szervezői még a menet elindulása előtt, ligetfalui gyülekezőhelyükön ismertették négy főbb követelésüket az újságírókkal. Ezeket - vezetőjüknek, Ondrej Wenzlnek, az ÚTB elnökének elmondása szerint - a legfőbb közjogi méltóságoknak, valamint a főügyészségnek is eljuttatták.
   
A tiltakozásban résztvevő taxisok elsődlegesen a Pozsonyban ez év augusztusától hozzáférhető Uber szolgáltatás törvényességének felülvizsgálatát, illetve az Európa több országában már tiltott alternatív személyszállító szolgáltatás betiltását követelik. Követeléseiket azzal indokolják, hogy az Uber nem teljesíti a vonatkozó szlovák szabályozásban megállapítottakat, amivel törvényt sért, illetve diszkriminálja a hagyományos taxiscégeket, ugyanakkor ösztönzi a fekete gazdaságot.
   
"Ezek a sofőrök tulajdonképpen veszélyeztetik utasaikat, és meglopják a taxisokat meg az államot" - mondta követeléseik ismertetése során Ondrej Wenzl.
   
Hozzátette: második jelentős követelésük egy olyan törvénymódosítás, amely lehetővé tenné, hogy az egyes városok önkormányzatai a helyi jellegzetességeket figyelembe véve fix fuvardíjat, azaz egységes kilométer-tarifát vezessenek be a taxisok számára. A taxisok továbbá azt kívánják, hogy az engedéllyel nem rendelkező feketézők kiszűrése érdekében az állami szervek szigorítsák meg az általuk végzett ellenőrzéseket, valamint azt is, hogy töröljék el a taxis minősítési vizsga megújításakor fizetendő illetéket.
   
A békés körülmények mellett és jelentősebb fennakadások nélkül zajlott megmozdulás szervezői már a taxismenet indulása előtt megerősítették: a mostani tüntetésük csak az első figyelmeztetés volt, amennyiben céljaikat nem sikerül elérniük, további, a mostaninál erőteljesebb nyomásgyakorló akciókat szerveznek.