Be volt drogozva a férfi, aki egy lopott taxival okozott háromszoros halálos balesetet az Árpád hídon

Be volt drogozva a férfi, aki egy lopott taxival okozott háromszoros halálos balesetet az Árpád hídon

Egy forgalommal szemben közlekedő taxi – amelyet percekkel korábban tulajdonítottak el – és két másik jármű ütközött a szerda éjjel. Az vétkes sofőrön kívül még ketten életüket vesztették, négyen pedig megsérültek.

Budapest III. kerületében, a Tavasz utcában állt meg pihenni egy taxisofőr nő július 3-án éjszaka. Az asszony a kocsija mellet dohányzott, amikor 22 óra 20 perckor egy idegen férfi beült a volán mögé. A nő próbálta megakadályozni, de a férfi némi dulakodást követően elhajtott a kocsijával – számolt be a Police.hu.

Forgalommal szemben hajtott fel az Árpád hídra, már itt ütközött egy, a lehajtón szemben, szabályosan közlekedő autóval, ekkor még nem sérült meg senki.

A hídon továbbra is a forgalommal szemben haladt Pest irányába, majd a margitszigeti lehajtó után okozott balesetet, ebben egy személyautó és egy másik taxi volt érintett. A hármas ütközésben az eltulajdonított taxit vezető 43 éves férfi, valamint a szemben közlekedő Suzukit vezető 34 éves férfi és 32 éves női utasa a helyszínen életüket vesztették.

A másik taxi vezetőjét és három utasát a tűzoltók vágták ki a roncsból, majd a mentők kórházba vitték őket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett, valamint halálos közúti baleset okozása miatt folytat büntetőeljárást. Szakértők bevonásával vizsgálják, hogy az okozó mekkora sebességgel haladt a baleset idején, és azt is, hogy volt-e szervezetében alkohol, vagy bármilyen bódító hatású szer.

A balesetet okozó férfit a tragédia előtti hajnalon már előállították, mert arról érkezett bejelentés, hogy zavartan viselkedik.

A kiérkező rendőrök csekély mennyiségű kábítószergyanús anyagot találtak nála, és a gyorsteszt is pozitív eredményt mutatott, ezért mintavételre előállították, majd kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt kihallgatták. Mivel az őrizetbe vétel törvényi feltételei nem álltak fenn, így ezt követően szabadon bocsátották – magyarázta a rendőrség.

(Címlapkép: BRFK)