A bécsi magyarok fele is leszavazott már

A bécsi magyarok fele is leszavazott már

Az Alpok felől lezúduló fagyos szél ellenére déli 12 óráig a bécsi Magyar Nagykövetség épületében, az I. kerületi Bankgasse 6. szám alatt, az itt regisztrált magyar szavazók mintegy fele; azaz 1100 választópolgár adta le a szavazatát. Dr. Nagy Andor nagykövet az Alfahír bécsi tudósítójának kérdésére elmondta; a hozzá érkezett információk szerint a szavazati jogukkal az osztrák fővárosban élő magyarok elégedettek a szervezéssel.

Területenkénti csoportosítással, azaz 4-5 megyére, illetve a fővárosra szervezett asztaloknál, várakozás nélkül fennakadás nélkül és folyamatosan folyik a szavazás.

Érdekesség, hogy a követségi palota előtt fotózkodó, beszélgető szavazókat kérdezve a válaszadók többsége elégedett a jelenlegi kormányzati irányvonallal és reméli annak folytatását. Viszont néhány Bécsben élő és tanuló fiatal magyar választó azonban nyíltan vállalta, hogy változásra adták a voksukat, mert szeretnének egy új politikai irányvonalat otthon.

Innsbruckban is mintegy 800-an regisztráltak a Konzulátuson és ott is a szavazók mintegy fele már leadta voksát.