A rendőrséggel történő összetűzésekkel végződött szombat hajnalban egy bécsi tüntetés, amelyet az egyik hagyományossá vált bál, a „szélsőjobbhoz” köthető Akadémikusbál ellen rendeztek. Ez az izgága balosok, liberálisok és anarchisták körében szintén megszokottá vált, hiszen nem bírják elviselni, hogy rajtuk kívül másnak is joga van ünnepelni.
Az MTI beszámolója szerint ötvennégy balos tüntetőt vettek őrizetbe, egy petárda robbanásától akusztikus trauma ért egy rendőrt, és megsebesült egy tüntető.
Az Akadémikusbált – korábban más neveken – már mintegy hatvan éve minden évben megrendezik a bécsi bálok sorában. E rendezvények közül egyik sem vált ki balos körökben olyan heves tiltakozást, mint az Akadémikusbál. Erre általában más európai országokból is meg szoktak hívni - szerintük - szélsőjobboldali személyiségeket, így jó alkalmat jelent a rettegésre és a tiltakozásra. A péntek esti esemény helyszíne az államfői hivatalnak is otthont adó egykori császári palota, a Hofburg volt, a házigazda pedig az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ).
A bál elleni tüntetésen a rendőrség becslése szerint ötezren vettek részt, a kivezényelt rendőrök csaknem két és fél ezren voltak. A demonstráció ugyan békésen kezdődött, de a végén szórványos összetűzések voltak kisebb csoportok és a rohamrendőrök között.
Heinz-Christian Strache, az FPÖ elnöke az újságok címlapjára került azzal az állítólagos kijelentésével, miszerint ő és a többi bálozó az „új zsidók”. Ezzel arra utalt, hogy a holokauszt-emléknapra eső 2012-es bál néhány vendégét a tüntetők megfélemlítették.