Becsődölt a magáncsőd

Ezt mutatja, hogy a kormány várakozásaival szemben 20-25 ezer helyett eddig

mindössze néhány százan éltek ezzel a lehetőséggel

- tette hozzá.

A politikus szerint a magáncsőd intézményének kudarca szomorú példája a "pr megfontolások alapján bedobott kormányzati intézkedéseknek", amelyek azonban a valóságban elsikkadtak, és nagyon sok érintett családon semmit se segítenek. Megjegyezte: a "CSOK 10+10" elképzelése is jónak tűnik, ám attól tart, hogy ez az ötlet is hasonló sorsra juthat.
   
A Jobbik ezért több, szerintük indokolatlan szűkítő feltételen is lazítana.

Növelnék a szabadon felhasználható jövedelem mértékét

mivel szerinte jelenleg az eljárásban részt vevő családtagoknál sokszor "kevesebb pénz marad, mint egy közmunkás keresete".

A Jobbik azt javasolja, aki betartja az eljárás „elképesztően szigorú feltételeit”, az

öt év múltán „szabad emberré” válhasson.

Z. Kárpát emlékeztetett: ezeknek az embereknek a nagy része önhibáján kívül került ilyen nehéz helyzetbe, ezért megérdemlik, hogy terhek nélküli, új életet kezdhessenek.

 A Jobbik emellett kezdeményezi, hogy minden érintett családhoz küldjenek ingyenesen kirendelt, jogvégzett családsegítőt, aki annak érdekében közvetít a pénzintézetekkel, hogy

az adósok valóban csak tartozásukat fizessék

a magáncsőd alatt - fejtette ki Z. Kárpát Dániel. Meg kell tisztítani a banki szerződéseket a jogtalan passzusoktól, „a pénzügyi szeméttől" - szögezte le a politikus.

Ameddig ezek a módosítások nem születnek meg, kilakoltatási moratóriumra van szükség, hogy egyetlen magyar csalás se veszíthesse el az otthonát - tette hozzá a politikus.