Belehúztak a hollandok, 944 milliárd forintnyi pénzt költenek védelmi kiadásokra

Belehúztak a hollandok, 944 milliárd forintnyi pénzt költenek védelmi kiadásokra

A holland védelmi tárca lőszervásárlást is előirányzott, továbbá a tervek szerint megerősítik a hadsereg határvédelemért felelős egységét.

A holland kormány további 2,4 milliárd eurót (944 milliárd forint) szánna védelmi kiadásokra.

Az összegből a többi között újabb F-35-ös harci gépeket, harckocsikat és helikoptereket vásárolna

- jelentette csütörtökön az NlTimes című holland hírportál, amit az MTI szemlézett.

Az erről szóló jegyzéket a védelmi minisztérium várhatóan a nap folyamán hozza nyilvánosságra - tette hozzá a hírportál.

Úgy tudják,

Hollandia 13 év után először ismét tervezi Leopard 2-es harckocsik beszerzését is.

A védelmi tárca lőszervásárlást is előirányzott, továbbá a tervek szerint megerősítik a hadsereg határvédelemért felelős egységét.

Hollandia az utóbbi években már elkezdte védelmi költségvetése növelését annak érdekében is, hogy megfeleljen a NATO-tagállamok által előirányzott célnak, amely előírja, hogy a tagállamok a bruttó hazai termék (GDP) két százalékát kötelesek védelmi kiadásokra fordítani.

(Címlapkép: A holland légierő Chinook CH-47 típusú helikoptere a helikopter harcászati oktatói kiképzés sajtónyilvános napján a Magyar Honvédség pápai bázisrepülőterén 2022. október 18-án. MTI/Krizsán Csaba)