A Lettországba telepített bevándorlók körülményein javítanának

Szegény lett miniszterelnök még mindig azt hiszi, hogy a körülmények miatt menekülnek a menekültek vissza a békés és nyugodt Németországba.

A Lettország által befogadott menedékkérők körülményeinek javítását ígérte csütörtökön Maris Kucinskis miniszterelnök, miután az európai uniós kvóták alapján eddig befogadott kéttucatnyi bevándorló csaknem mindegyike saját elhatározásból visszamenekült Németországba a hét elején.
 
Kucinskis a Diena című lett napilap csütörtöki számában elmondta: Lettországnak nem szabad a menedékkérők számára olyan körülményeket teremtenie, amelyek rákényszerítik őket arra, hogy egy másik országba költözzenek.
    [fb_pages_codes:immigration]
A lap szerint a kormányfő azt tervezi, hogy a minisztériumok és állami intézmények javaslatokat dolgozzanak ki, hogyan lehetne a bevándorlók befogadásán és beilleszkedésén javítani.
    
A hét elején a lett televízió arról számolt be, hogy a balti országban menedékjogot nyert 23 bevándorló közül 21-en már továbbutaztak Németországba. Ennek oka, hogy Lettországban szinte lehetetlen volt munkát vagy lakást találni számukra. Ilze Petersone-Godmane, a belügyminisztérium államtitkára elismerte, hogy a Lettországba érkezett menedékkérőknél komoly beilleszkedési gondok léptek fel. Arról nem szólt ugyanakkor, hogy a nyelvtanulás hányuknál kezdődött meg.
    
Riga 531 közel-keleti és afrikai bevándorló befogadását vállalta 2017 végéig, közülük eddig 69-en érkeztek a balti országba. Őket a Rigától 20 kilométerre fekvő Muceniekiben szállásolták el.

Azért még jár a pénz

A menekültközpontot elhagyó migránsok számára a lett állam továbbra is folyósít havi 139 eurót (43 ezer forintot), ugyanakkor családonként egy főt illet meg ez az összeg, a többiek csak 97 eurót kapnak. Eredetileg a felnőtt menedékkérőket 256 euró, a fiatalkorúakat ennek az összegnek a harmada illette meg. A rigai kormány azonban majdnem felére csökkentette a juttatásokat. 
    
Hírügynökségi kommentárok szerint a lett lakosság körében erős fenntartások mutatkoznak a bevándorlók befogadásával szemben.