Hogyan érkezhettek észrevétlenül hazánkba a migránsokat szállító repülők?

Csempészjárat.

Az őrizetbe vétel után a Szon.hu írta meg, hogy a migránsok teljesen elvesztették az időérzéküket és azt sem tudták pontosan hol szálltak fel a repülőre, ahogy arról sem volt fogalmuk, hogy már Magyarország területén tartózkodnak. A tizenegy főből csupán egy folyamodott menekült státusz iránt, a többieket kiutasítják az országból.

A történet már magában is megdöbbentő, de még több kérdést vetül fel, ha jobban mögé nézünk. A menekülteket ugyan megtalálták a hatóságok, de az embercsempészeknek nyoma veszett.

Fülöp Erik, a Jobbik alelnöke sajtótájékoztatóján elmondta, olyan információkat kaptak, miszerint nem egyedi esetről van szó, nem ez volt az első alkalom amikor a hagyományos módszerektől eltérve repülővel próbáltak az EU területére menekülteket csempészni. A politikus arról tájékoztatott, hogy az elmúlt három évben számtalan alkalommal, a hatóságok figyelmét elkerülve történt illegális határátlépés a légtérben kisrepülőgéppel vagy sárkányrepülővel.

A Jobbik válaszokat vár a kormányzattól arra, hogy miért nem tettek intézkedéseket annak érdekében, hogy légi úton se jöhessen senki illegálisan az ország területére.

 

A Honvédelmi Minisztérium korábbi tájékoztatása szerint a Bánkúton felállított modern 3D-s felderítőradarnak érzékelnie kellett volna a január közepén érkező repülőgépet, de a kisgép magasságvesztése miatt a radarjel még a határátlépés előtt megszűnt, ezért nem riasztották a Gripeneket.

A 24.hu azonban szintén arról cikkezett, hogy szinte biztosra vehető, hogy nem egyedi esetről lehet szó.

A szakértők véleményét kikérve arra következtettek, hogy a most megtalált repülő járatszerűen közlekedhetett a hatóságok figyelmét elkerülve.

Erre utal a módszer drága volta, ugyanis merész feltételezés lenne, hogy csupán tizenegy migráns miatt szereznek be egy ilyen drága járművet, továbbá a helyszínen talált nyomok azt mutatták, hogy a gép megpróbált ismét felszállni és visszatérni kiinduló helyére, ám ez azért nem sikerült, mert kerekei beleragadtak a sárba. A biztos landoláshoz a terület kivilágításra is szükség volt, amit a feltételezések szerint az embercsempész hálózat magyarországi tagjai gépkocsik fényszóróival biztosíthattak.