Mikor zár be a vámosszabadi menekülttábor? Válaszolt a Belügyminisztérium

Aki azt hitte, konkrét választ kaptunk a kérdésre, az sajnos csalódni fog.

Pintér Sándor belügyminiszter 2013-ban kijelentette:
 
"ha egyszer egy menekülttábort bezárhatunk, az első a vámosszabadi lesz.”
 
A helyiek azóta is hiába kérik számon a politikusokon ezt a kijelentést: az elmúlt időszak során több menekülttábor bezárásáról is döntést hozott a kormány, köztük a bicskeiéről is.
 
Úgy hírlik, a bicskei táborban lakó menekülteket is Vámosszabadiba vagy Körmendre helyezik majd át.
 
Megkerestük a Belügyminisztériumot, hogy megtudjuk többek közt azt is, mikor zárhat be a korábbi ígéretnek megfelelően a vámosszabadi tábor, ám a tárca részéről csak annyit írtak erről, hogy
 
"A Vámosszabadi Befogadó Állomás bezárásáról a belügyminiszter még nem hozott döntést."
 
Megírták azt is, hogy az EU miatt van szükség a táborok fenntartására:
 
"A magyar kormány célja az, hogy Magyarországon ahogy lehet, megszűnjenek a befogadó állomások. A most működő  befogadó állomásokra azért van szükség, mert Brüsszel elhibázott bevándorláspolitikája miatt Európát tömeges bevándorlás sújtja, és az itt menedékkérelmet igénylőket az eljárás alatt az uniós szabályoknak megfelelően el kell helyezni és életvitelét figyelemmel kísérni. Tehát a befogadó állomások fenntartása egyszerre kényszerű és a biztonság fenntartása érdekében szükséges feladat, mindaddig, amíg a bevándorlás nem szűnik meg. A brüsszeli bevándorláspolitikát és a migrációs tendenciákat látva, azonban akár az eddiginél is nagyobb migrációs nyomás érheti el Európát."
 
Portálunk kérdésére elmondták: azért döntöttek a bicskei tábor bezárása mellett, mert az a céljuk, hogy a befogadó intézmények lakott területen kívülre kerüljenek.
 
"A Bicskei Befogadó Állomás bezárása kormányzati döntés volt, a Belügyminisztérium és a kormány ilyen esetben számos körülményt mérlegel (pl. a jogszabályi kötelezettségekben foglalt feladatok, a közbiztonság, kihasználtság stb.). A bicskei befogadó állomáson elhelyezett menedékkérők valamely más befogadó állomásra kerülnek áthelyezésre"
 
- írták.
 
A Belügyminisztérium kérdésünkre elárulta: a befogadó állomások kapacitása jelenleg elegendő, ám ha a migrációs helyzet úgy kívánja, szükség esetén bővíthetőek. Mindez azért érdekes, mert a helyi sajtó már többször is arról számolt be, hogy az eredetileg 200 fősre tervezett tábor több alkalommal is teljesen tele volt.
 
Kovács László, a győri Jobbik alelnöke korábban közleményében azt írta: az ellenzéki párt helyi alapszervezete elfogadhatatlannak tartja, hogy a kormány ilyen látványosan semmibe vegye az ország egyik legfejlettebb régiójában lakók érdekeit és véleményét. A vámosszabadi menekülttábor megléte több ezer magyar ember mindennapi életéről, fizikai biztonságáról, Győr és környéke jövőjéről szól, az ország gazdasági és ipari motorjának működését veszélyezteti.