Vona Gábor a lakossági fóruma előtti sajtótájékoztatón emlékeztetett arra, hogy pártja alaptörvény-módosítást nyújtott be az Országgyűlésnek, a javaslat tartalmazza a Fidesz népszavazási kezdeményezésében foglaltakat. Eszerint a parlament hozzájárulása nélkül nem lehet nem magyar állampolgárok betelepítését előírni.
Ha a Fidesz megszavazza a módosítást, nem kell népszavazást tartani - jegyezte meg. "Két héten belül eljön az igazság pillanata, bízom benne, hogy a fideszes képviselők józan esze és a haza iránti felelősségtudata fog győzedelmeskedni" - jelentette ki az ellenzéki politikus.
Kifejtette: a kvótaügyi referendum nemcsak lassú és drága megoldás, hanem bizonytalan is; bár a magyar társadalom többsége elutasítja a betelepítési kvótát, ha csak egy százalék esélye van annak, hogy érvénytelen lesz a népszavazás, Magyarország a kvótákkal szemben védtelenné válik. Brüsszelnek nem fog tetszeni sem a népszavazás, sem az alaptörvény-módosítás, de utóbbira a magyar kormány erősebben tud hivatkozni - mondta.
Vona Gábor utalt arra is, hogy a Jobbik-frakció megszavazta az üzletek vasárnapi nyitva tartását lehetővé tevő módosítást, bár a párt a vasárnapi pihenőnapot fontosnak tartja. "Az álláspontunk a kezdetektől fogva az volt, hogy vasárnap lehessenek nyitva a boltok, de a munkavállalókat ne lehessen kényszeríteni a vasárnapi munkavégzésre. Mivel a Fidesz pihenőnapról szóló eredeti törvénye ezt nem tartalmazta, akkor tartózkodott a Jobbik képviselőcsoportja" - tette hozzá. A párt a továbbiakban azon lesz, hogy a munkavállalók érdekei ne sérüljenek - szögezte le.
Az ellenzéki politikus beszélt arról, hogy a Jobbik Valódi nemzeti konzultáció elnevezésű sorozata keretében eddig a megyeszékhelyek több mint felében tartott lakossági fórumokat. A program a parlamenti ülésszak után zárul le, szeptemberben pedig azokat a kérdéseket teszik fel a választóknak, amelyek ezeken a konzultációkon megfogalmazódnak. "A lakosság véleményét ellenzékben a parlamentben megjelenítjük, 2018-ban pedig a konzultáció során szerzett tapasztalatokkal vágunk neki a választásnak" - közölte.
A pártelnök szerint az embereket leginkább a szociális problémák érdeklik, minden fórumon elhangzanak például a devizahitelekkel kapcsolatos kérdések. "A Fidesz úgy tesz, mintha a hitelek piaci alapú forintosításával megoldódott volna ez a probléma, a lakossági visszajelzések alapján azonban nem ez a helyzet" - mondta.