Biszku-per : új eljárást rendeltek el

Az ítélethirdetés indoklása még tart. Biszku az 1950-es évektől az állampárt vezetéséhez tartozott, 1956 után volt belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes. A vád szerint Biszku Béla a forradalom leverése után részt vett a karhatalom megszervezésében és irányításában.

Tavaly májusban az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék nem jogerősen öt és fél év szabadságvesztésre ítélte Biszku Bélát felbujtóként, több emberen elkövetett emberöléssel és bűnpártolással megvalósított háborús bűntett és más bűncselekmények miatt.

Az ügyész az eljárás során a cselekmények súlyára tekintettel életfogytiglant kért, a védelem viszont felmentést. A vádlott érdemi vallomást az eljárásban nem tett, de bűnösségét mindvégig tagadta.

A Jobbik korábban többször kezdeményezte az 1956-os szabadságharc forradalom vérbe fojtójának és az ezt követő megtorlások levezénylőjének felelősségre vonását. 2010-ben Biszku ellen feljelentést tett a kommunista bűnök tagadása miatt, majd 2011 januárjában megtörtént a vádemelés, majd februárban a bíróság megkérte az Alkotmánybíróság véleményét, a válaszig pedig felfüggesztették a nyomozást. 
 
Egy 1997-es állásfoglalás alapján továbbá azt kérte az Alkotmánybíróságtól, hogy soron kívül foglalkozzanak az indítvánnyal, de akkor túl sok eredmény nem történt. Ezután 2012 februárjában tett ismét feljelentést a Jobbik Biszku Béla ellen kommunista és emberiességellenes bűncselekmények elkövetése miatt.
 
A nemzeti párt politikusai, Novák Előd, Szilágyi György és Apáti István által benyújtott feljelentésben szerepelt kényszervallatás, felbujtóként elkövetett emberölés, a magyar állam területe elleni hűtlenség és felségsértés is. Az ügyészség tájékoztatása szerint az e bűncselekmények miatt indult nyomozást bizonyítottság hiányában megszüntették. Ezzel együtt az eljárás nyomán beszerzett adatok alapján az internálás, politikai okokból történő kitelepítések ügyében ismeretlen tettes ellen új nyomozást rendeltek el az említett tényállással.
 
Az országgyűlési képviselők évek óta küzdenek azért, hogy a kommunista rendszer bűnöseinek felelniük kelljen tetteikért és megvonják tőlük a luxusnyugdíjaikat. Szilágyi több alkalommal tett feljelentéseinek viszont most úgy tűnik meglett az eredménye.